Égett odabenn a lámpa
Nagyapám szobája falán
egy kitépett naptárlapon
hóborította ház látszott,
ablakából fény vetült a hóra.
Ha elveszítem az irányt,
annak fénye felé megyek ma is.
Kimérten
Gazdag ajándék
tőlem a csend. Három vagy
kilenc sor elég?
Csipkét horgolok.
Fehér fonalam végén
gombolyagnyi csönd.
Puszta
Csak puszta véletlen lehetett, hogy míg a
tövises dudvát és bogáncsot szedtem csokorba,
egyszerre úttalan útra tévedtem,
és annak végén a semmi széléhez jutottam.
Átkelve a határon sóvár szomjúság fogott el,
ám ezen a tájon nem fakadnak vizek,
csak kiégett gazcsomókat sodort a szél
kopár buckákon, zord meredélyeken át.
Nem állt a láthatáron enyhet adó fa,
és nem terült körém művelt föld,
büdös skorpiók másztak át sarumon,
és rusnya sáskák ugrottak lábamra.
Akkor sápadt csipkebokor guggolt elébem,
és az alkonyatban remegve izzott a rekettye.
Láttam, hogy a zuzmó puszta dacból virágzik.
A hűvös barlangokban és szurdokban
világ elöl menekülő remeték tanyáztak, és
egy asszony kisdedével rejtekre lelt sárkánya elöl.
Egész nép vonult át előttem fehér gyöngyöt rágva,
egy hosszú hajú öreg sátrat vert a sziklán,
és szomszédom meztelen felsőtesttel kőtáblákat cipelt.
Végül is nem rossz itt a társaság,
kősziklából pedig akad elég, ha vizet kellene fakasztani.
Most még csak nézelődöm.
Brumm
Vacsora előtt mondtam el neki,
hogy mikor jött értem,
a fehér plüssmackómat
a barnák pont nem engedték játszani,
szikláról sziklára üldözték
és egy hóbuckáról belökték a vízbe.
– Neked nincs is jegesmedvéd, te
nagy kitaláló! – mosolygott anya
és tovább szaggatta a nokedlit.
Jégtábláról jégtáblára ugrottam
a fagyos hullámok felett, azután
lomhán becammogtam a szobámba.