Demeter Arnold: Debütversek

Lélekvándorlás

Az előkészített ösvény, a
bandukoló, vörös szakasz útja karodban,
mind megáll ott, ahol dolga véget ér.
Ha a szív leáll, nyugodtan hátradőlhetsz,
megvárod, míg kihűl a test, s majd
kisujjadon átlibbensz a semmibe.
Új testet keresel, nem emlékezel a régire.

Feslett festmény

A hajnalban elalvó mosógép
a tegnapot szapulja át,
nyomokban még látszik
az elvonulás fehérpólóján
a még mindig ugyanott tartunk
sóhajtásod.
Szürkülnek pillanataim, mint öreg
csontokban a játék, lassan ugyanaz
a mozgás festi bazilikám kupoláját.
De a hév nem Michelangeloé.

Jelentés

Városnak nevezem, mert állatkertnek túl nagy.
A hömpölygő tömegek mocskát a kihalófélben levő
hiénák szedik fel, fejük belefúrják a zsákmány maradékába,
a tudósok szerint ez egy új evolúciós lépcső.
A ragadozók persze legtöbbször figyelembe
sem veszik a természetes körforgást,
olykor egymást is előszeretettel fogyasztják,
vagy a hiénák közé lökik.
Zavaró továbbra is a becsalogatott vadak
tömkelege, melyek a felellhető ösvények
sokaságát ellepve akadályozzák a természetes folyamatot.
Hímnős fajok ezrei küzdenek életükért,
és persze a napi áldozatkeresés sem marad el,
főként az élénk madárcsicsergésben.

Romantika

És én csak tovalengek, mondhatni
a víz tetején csobogok. Itt kérem
egymást követik a sorok, s benne az
a csekély indulati hajcihő, amitől,
remélem, a nő feledi a nemleges választ.
Ki engem választ, merész,
látja a foszló testek szépségét,
és a félresikerült életek
gyönyörében magára talál.
Nem csapkod, ha rossz vagyok,
csak elhagy, de nem feled,
néha visszajön, ha nőni kezd hiányom,
és ha szívem motorja besül,
hívni fog egy szerelőt.

Felnőni

Felnőni nem nagy kunszt, meg
szerintem öregedni a legkönnyebb dolog,
csak serénykedni kell, ráncaid legyenek
hosszabbak a fullasztó kötélnél s az éveknél.

Onnan tudni hogy élsz, és nem poshadsz,
hogy gyermeki álmaid lassan gyermeteg
ábrándok lesznek, és hidd el, nem tudod,
hogy oltani, vagy gyújtani fogod a tüzet.

Átlagélet

Az ég fellegei alatt összegyűlünk,
hogy egy nap majd semmivé legyünk.
Szerelmeink szellemes szellentések egy
meg nem értett univerzum peremén.
Büszkén mondhatjuk, hogy csillagok
vagyunk, egy távoli bolygónak adunk
fényt és meleget, te meg én.
Leélt átlagéletünk csak statisztikai adat,
és igen, ha újra gyermek lehetnék, akkor
pimaszul szemedbe kacagnék.
Hogy mi leszek, ha nagy leszek, nos ezt
átlag magasság vagy az emberi bölcsességet
igénylő évek múlása határozza meg? Ha egyik
sem, akkor bombaszakértő szeretnék lenni,
az, akit csak akkor hívnak, hogyha egy
késő délutánon elhagynak egy táskát,
amely fekete, de a végén kiderül, hogy
csak Hariboval van tele.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október 31-i számában.)