Demeter József: Három a magyar/költő/igazság

Múzsatej

1.
A csecsemőt – édesanyatejjel, s!
Versikével... Bezzeg. És, ahogy
Nő, nődögél – verscsömör-beállta.
Felnőtt fejjel – költőcsecsemőt?...
Rögvest – rímmel, lám, hogy! Feszt
Stimmeljen... A semmi ágán? Félre-
Vert szív, bog, csomó – fáén nagy
Kákán. Hej, minő ellen-tente. Költő
Néni, vers-író bácsi, ejnye-bejnye...
Ki emlékszik az anyja tejére. Sőt
Mi több – Múzsásan. Ady-táp, és?
Mily’ színű fehér vér. Fincsi.

2.
Levegővers

Fogy. A versek –
Levegője? Ez már
Igaz, hogy nem
Igaz. Ózonréteg –
Lyuk-luk... Slukk –
A Föld, s a Nap
Körül... Költők
Szívében. Legbelül.

3.
Kopoltyúmértékes

A vers?
Még a jég...
Alatt es. Tüdő-
Kopoltyúval biza.
Időmértékes, hang-
Súlyos... Kétéltű
Világ. Húsevő-
Virág – az anya-
Természet...
Nyílik, hullik,
Avarlik, s
Vers!

DEDIKÁL/L/OK

„A vers a Föld útja a Nap körül.”
(Szőcs Géza)
Kérem, kérem, szépen kérem, nem gyúródjanak… Ne
Lökdösődjenek, mert! Jut mindenkinek. Bőven. A
Nyomda éjjel-nappal, XXI. századi táj-szleng szóval:
Non stop... Minthogyha! A Nap-és Hold-nyomdából… Éjt
Nappallá téve, hisz! Egyenesen – érkezik-hozzák, kiszűrve
Mindennemű kereskedelmi kanyart –, akárcsak a frissen
Sült parasztkenyeret – a pékségből, úgy hozzák, cipózzák.
És most, alázattal – egy kis, nagyon kis pihenőt, rövidke
Lazítót kérek. Izomláz, nem zseb – ó, nem. A jobbomat
Orvosolják. A ballal még nem tudok… Pedig! Balogosnak
Indultam – Édesanyám, félrevert harangként brongó szíve
Alatt. Kérem, nézzék el ezt – én(n)ekem, hogy most csak
Jobbal… Utat, utat! Robban a hangosbemondó, mert-
Hogy! Érkezik az újabb rakomány. Szellemi eledelre
Éhezők hada, hallga, csak, hallga! Űr-szél csönd? Még
A Föld gyomra is… Korog – a világ. Mindenkinek jut,
Éhen veszni senkit, de! Senkit! Itt, itt, nem es amott.
Higgyenek az élő szónak. Is. Ó, Istenem, türelem, türelem.
Kérve kérem, jaj, jaj, ajaj! Könyörgésem miért, ó, miért
Nem hallgattatik meg, Istenem. Micsoda?! Szak-
Orvosok hada? Ápolni – jobbomat… Tótágasult világok
Világa! Erőst csipkedem, és! Nagyon… A jobb. Tényleg
Nagyon. Miként – József Attilának? Adynak?… Csak
Térde maradt, már csak térde… Énnekem? Minő énekeim
Mián – csak hátsom van, csak ülepem… Az „s”betűvel
Kezdődő… Nem az én asztalom. Számító-
Gépasztalom sem. Nem, nem. Ámde! Valaki a tömegből,
Hogy hát! Én/n/ekem már az sincs… Az. Az! Hát, igen, igen,
Ámde!… A szívem – pu-dupp, pu-dupp! – Eppur si muove…
Kívül. Is. Öklömnyi nyers csuromba hát – földközi-napközi,
Posztmodern pennámat!… Billentyűi helyett – a számító-
Gépemnek, nos! Ha mára vers ily nagy közkelendőségnek
Örvend… Munkára fel! Örvendezzen a világ, kinek szűk,
És kinek tág… Biztatom magam. Költő, küzdj, és bízva bízzál!
Újabb és még újabb kötetekben érkeznek – a kenyér-sőt; a
Kalács-friss szerzemények, igen biza. Líraira fordul(t) minden…
Zsibbadjon hát ez a jobb, térden is... Mit számít. Megértem
Önöket, tisztelt Olvasók, meg én, mert hát! Kortárs költészet
Nélkül – ma már – tényleg lehetetlen… Élni. Pláne. Költők
Hada, összefogni! Dedikáljuk, mily kékre is – ezt az eget, és!
Íme-íme, fénylő szellő, Űr-szellő, színesben! Nyálazván-lapozza
Az új versesköteteket. Kerengj hát, Vers! A Nap körül. Hisz
A költő, a nyögdíjas költő is csak költ, csak költ, csak – föld…