„Feltámadott Jézus, mondják az írások.”
(Locsolóvers)
Jézust csodálóhangok zengik… zengj, ó, giling-
Galang-harang! És ím! Kertivirágok a húsvét-
Illatúlányok. Feltámadott tavaszi napként
Ragyognak – a vecsernyés utcán végig. Hova-
Hova… A templomba. Dalárdásan. Lába kelt
Kokárdás csokor, pompásének szálakból. Egyik
Szebb a másiknál. Hímes tojásidőben. No de,
Ez! Ez a némán dallanó: ez az egyszálvadvirág,
Ez az égszemű?! Színe – az illat! Áradat. Égbe-
Szédít. Kápráztat. Miért-miért… Tűzz – egy
Ily-mily-szálat, virágkölteményt! Kedvesed
Hitébe. Kívül /is/ – lüktetőmély szívébe, hogy
Megismerd – a sziklaszép, havasigyopárvilág
Csúcsőszinteségét… Főleg ott, ahol a sziklákat –
Igazisziklákból… gyúrták, mert! Csak így tudnád
Meglelni, választottját – hímeshavasodnak,
És legyőzni mindazt, amit másként már nem
Lehet. Amire tán, csak az ünnepre felkent világ-
Hálóvers lehet/ne/ képes. Illőszentkép/pen/! A
Táj – Babba Mária illatú, melybe imalelket lehel/t/
A székelyek-csángók természete. Istenakarata.
A Jézusszeretet? Égszínű, nyílt titok… Hitverse –
Szívedben, és! A költőt mégis átírja, benned.
Felülírja – a digitális időt úgyszintén. A háborús
Világról – most nem is beszélve… Mondám hát,
Mily vadvirág! Nem illatos. Ó, nem. Írj illatot –
Neki. Ne pacsuliillatot. Természetest, ha igazi
Költő vagy. A versnek a színe és a tartama: az
Illat. Érzed? Látod? Még most sem? Hát akkor –
Miről beszélek. Nyers-selymes tisztáson – délibáb
Nem lengedez. Sem sarki fényözön. Nézd… Tű-
Levélillatú tó a völgy. Kétlaki itthon-otthon –
Visszhangzik? Hallga! Kóruszöld csencsó*-csillag-
Miriád: Vadvirág, vadvirág. Ó, erdélyi vadvirág.
Te, vágyelérhetetlenmély. Szósziklazeniten. Fény.
______________________________
*csencsó = friss/hajtású/fenyőtoboz