Ima/kikelet/
,,Mélység kiált mélységet,”
(Zsoltár)
Mint a szép híves patakra... Szomjúhozó
Szépségek szépe, úgy hajolj a víztükör
Fölébe, és íme! Felkelőben már a Nap.
Csókolja a Földet – hó-forrón, s! Mintha
Gímszarvasok szökdelnének párosával
A végtelen Űr felé... Ó, dehogyis, mintha –
Ténylegesen! Ösvényein a karcsú
Fény énekének. Zsoltárosan. Nézzétek
A megtestesült tavaszt. A virágszívűt. Virág-
Szeműt. Virághajút. Hullámzó díszét
A fejnek. Fésüljétek. Földig érő copfjába
Kössetek bő szalagot. Selymét az égnek –
Óvjátok, Szeressétek. Becézzétek. Madár-
Dalok színtisztásain – dobjátok el a gép-
Zene online dobozait. Okos telefonostól-
Mindenestől. Öltözzetek az áldott jó
Istenünk – örökzöld-szép ünnepébe. A
Füstös gyárak műruhái-kelengyéi helyett,
Hogy! Makulátlan szépségekként, híven
Hajolhassatok – a jó havasi vizek, őszinte
Patakok, források, erek, lélek mély tükrei
Fölé. Kössetek lányszemű-kék szalagot
Az évszak frufru dallamos haj/fonat/ába,
Hogy! Az igazi, hűséges tájat, nehogy meg-
Igézzétek – tavasszal, az aranykalászos nyár
Szentélyküszöbén. Hajoljatok tökéletes
Belső szépségeitekkel a természet mély
Víztükrébe – régi-és majdani önmagatokkal
Szemtől-szembe, mintha?... Mennyei szent
Tisztások ösvényein – a karcsú-hűs fény/én/ek,
Ahogy. Ahol. Ámen: Mint a szép híves patakra...
A szarvas kívánkozik, hogy tökéletes, jó
Szépségek hajoljanak – vizek hűs tükreibe, ős-
Székely forrásfény/n/ek, mélyén, legmélyén –
Magasán – szálfenyves-hűséggel. Mindig.
Szín/tézis/em
Nézem a régi – fájón hulló
Levelekként meg-
Sárgult – fény tényképeket.
Gyűrött a Föld arca,
Mennyei Messengeren.
Nézem az okos-telefon
Hihetetlen számú színes fotó-
Rakományát. Fényhangú
Csalogány, hogy csöndül –
Tisztásaink színalkonyulatán.
Múlt, jelen, két külön világ,
Holott! Hagyományos, szép
Egységben... Oly sok/k/ egy-
Másra exponált év – színdús
Évszak, mily lenge, mély,
Tükröz, süllyed, felszínre tör.
Süllyed, és föl! Emlékégig –
Csordul. Zeng. Akrilárnyú ősz-
Idény. A kikelet? Szenvedélyem.
A Tiéd zord, de! Fölenged/em/.
Üzenet/ben/
Falun – sok helyütt – még ma es/is/
Ablakbeli virágnak nevezik a szép, lusta
Lányt... Mily nagy falu ez a világ! Virágvilág...
Eme világ – legidősebb fája – a több
Mint 2000 esztendős /anya/mamut fenyő
Üzen – Jajtekénknek. Minden csemetének,
Felnőtt fának – erdőknek, dzsungeleknek,
Esőerdőknek minő titkokat üzen. Földi
SOS-ben vészjelesen üzen. Óceánok,
Tengerek, tavak, folyamok, folyók, források,
Patakok, erek fölött-alatt. Csillagméretű
Gyökérrendszer a jelen. Közben – a Szahara
Homokszemeket SMS-ezik – az Alföldnek
Úgyszintén. Szelek szárnyán? Mintha Griff-
Madarak szárnyán. Éjszakák-nappalok
Szárnyán. Nap-és Hold fesztávolság
Szárnyán... A honvágyó szívgyökerek, hajszál-
Erek, bolygók járásán őrködnek, míg! A világ
Dolgozik, lazsál, háborúzik, békét köt,
Békeháborúzik. Pihen, sőt! Alszik, és a búza
Nő, hogy! Óránként, mi több, percenként
Hal/ja/nak éhen – gyermekek, felnőttek...
A több mint kétezer éves mamut fenyő
Üzen. Jajtekénk minden tini-kamasz-
Csemetéjének es... Külön-külön már
Nyílt titkokat üzen – hitetlen világunknak.
Míg a Jóisten ikerablakában az Androméda
Űrbeli muskátliként... Mily félrevert harang
Az ég. A föld, a Föld – már csupa fül. Fél.
Önmagától is, na, miért. Ó, miért. Miért?!
Égtáj-
Ablakainkban – cúg/huzat/. Az Androméda
Muskátli... Hány Illatfényévre, fényérvre...
Ó, Jajablakbeli virág, te-e, lány. Fehér lovon,
Űrszondán érkező marsbeli kérőre vársz?!
