Demeter József: Noha-nosza – versek

 NOHA-NOSZA

Nagy László emlékének, tisztelettel

Ki viszi át – fogában tartva, és! Mit, na,
Mit. (Kicsiből – a nagy galiba.)
Méhek nélkül – a (szó)virágok
Önmagukat? Homlokon… Szám-
Űzött katedrális(ok), nem
Permetezett ily-oly virágok nyomába/n/,
A Hold vonzereje által.
Betegszárnyú égi tájak...
Politikamétely-völgyek, erőszak-
Dűlők, kígyósziszegős horhosok,
Veszett(ül) – mérgezett termények…
Na és – a kiirtott jégvirág(ok)?
Hó-
Beporzók-zúzmarák hiányában…
A Szépnemnek nem
Virágot. Hajócsavart,
Propellereket, virtuális
Stradivari – tücsökhegedűket…
Szennyszavakból – vers-
Katedrális épülhet? Nagy-költő
Égisze alatt, hogyan, ha! Már
A Szó (értelme) is végezetül –
Velőtrázó, ima nélküli, hitetlen,
Csontszáraz nyarakkal,
Kőkemény-zord telek nélkül es(is) –
Le(el)embertelenül. Medrükben
Folyóknak – kövek hömpölyögnek.
Távirányított szellemi kosz, marti
Mocsok. Élőkre szabadított dögevők
Szárnycsattogásai közepette –
Meggyalázván a Szerelem szentségét,
Meg sem született gyerekek
Háborúkba toborzásával, toborzásában –
Ki viszi át, na, ki… Fogatlan szájában,
Ínyében
Tartva, mit, és! Hogyan. Azon
Csókról, pontosabb: új, protézises
Csókról már nem is beszélvén, de
Miért, ugyebár, ha! Lesz még arcuk –
Bőrnélküli? „Egyetemes(en) acsarkodó” –
Kiknek. Nemzetmentők ellenség(e)inek…
(Kicsiből – a nagy Galiba…) Vigasz?
Vigasztalódjunk Nagy-(emlék)mértékben –
Nem ártatlanul, hisz mindenki,
Ki így, ki úgy, de! Hús
A Láncban – hogy! A jó remény nem
Hal(hat) meg soha? Nosza! Noha. Jövel
Régi tiszta folyó, régi tiszta meder,
Régi-régi tiszta mart-part! Hol volt,
Hol nem volt, de volt-tiszta: szűzi Szerelem,
És!
Egy emberi száj, kétlábú száj a parton-
Marton,
Az innenső Parton
fogában tartva
Folyik, folyik feléje, föléje, fölötte, alá – egy
Mennyei, de! Ámen tiszta Folyó. Semmi, ám,
Nos! Semmiféle mocsoktól, ideológiai mételytől
Szennytől, földi, ily-mily szennytől sem tartván…

Ui.
Nagy László idén hetven éve
Kötött Házasságot – a
Költőtárs – Szécsi Margittal

KAVICS(OK)

„Alakod szétszivárog lassan
bennem, oldódó kő minden tagod,
mátkaságod múlhatatlan,
menűettjét táncolod”
(Nichita Stanescu)

Nyelved alatt Egy-két
Csillagkavics – Politikai
Hegedűk Szolfézs
Fenyves Nem árt –
Tisztásán Paganini Ha a
Egy húron is 2×2
Olyan Néha
Sokhúrú Vers már –
Az élet – tánca Lehangoltan
S fals Késő ősszel
A halál Életeink
Szép tavaszból Hangútjain
Későnyárba ha Nyelvünk alatt
Mindenki egy Zok-
Húron pendül Szókavics
Mi ketten Zenghet
Hány húron Milliónyi húr is
Legbelül Mint két fogra
Szépségem Csikorgó kavics
Fekete télen – Hogy protézisünk
Hófehéren Közt
Mért hamis?

BOMBÁZÓ

Őszből tavaszodunk, ó, Lelkem –Te,
A legcukibb bombázógép játszva
Landolt tenyerembe. Sok feslő
Kavicsot hozott – a tájnak. Ujjaim
Kifutópályák. Sem hó, sem jég nem
Árt nekik. Homlokomon friss
Messzeség. Fölöttem fehér barázda.
Édesapám szánt az égen. Arany-
Koronakikelet; visszajátszani, hogy
Lehet – irányítótorony, te Föld!
Pillangókat es fogadok. Most ép(p)en
A csillagokat, holott! A dögkeselyűk,
Mint hullák felszálló bűzében az éh-
Kóros vadászgépek úgy köröznek –
Egyre többen, zászlós protokoll-
Időben. Oszt február fog kezet velem-
Veled, pedig! Őszrepülőtér az én
Tenyerem. Életvonalaim tavaszán –
Minő selymet lenget a tél, szőttesen.
Csakis Neked. A legnagyobb ellenbombázó
Nyomában, de! Te csak a szívemben
Látod, ugye, eltérített, zord, vak est/v/én –
Kivilágított szerelmünk mennyei-fájó
Elestét – voltbombázó – Szépségem.