Demeter József: Versek

2021. április 09., 08:33
Gazdag Ágnes: Hercegnő (Akril - vászon, 60 × 80 cm, 2016)

Idomárnő

Falusi surmó létemre, városivá vedlettem.
Idomárnő – a nejem. Ma pediglen, vezér-
Oroszlán lettem. Bömbölő vad. Ragadozók
Ádáz ragadozója. Vakcinás feleségemmel
Szemtől szemben… Koronavírus, kegyelem!
A nemjóját, mert! Eztán még a sivatag… is –
Minő porondon remeghet… Dánielként?!...
Karmom, fogam – titán kemény. A vas-
Ketrec? Semmi gond. Se retirálás. Nos!
Támadok. Csípős korbács? Egy kiló vas –
Egy kiló tollú… Paplanos ágy… Kinek vagyon…
Igaza, hát. Tonnásodó szenvedély, színesedő
Bosszúvágy? Vicsorítok – ugrásra készen. És!
Itt lép életbe – a mese vagy a vicc. Nem
Mindegy, lévén, hogy! Ő biza nem ijedt meg.
Lényegek-lényege: az eredmény, mert! A
Türelem, rózsát terem, ugyebár. Rózsa-
Bokrot. Tövis nélkül. Közéje-mögéje bújt…
Búj-búj, zöld ág,
Zöld levelecske. Is! Nohát, pláne, de!
Ezzel biza, oroszlán-bősz énemet, nyí-há-há!
Lóvá tette…
Kuncogás – vészesen csattog, minthogyha!
Díszkorbács lenne, és! Álé-hopp!
Lába között a gerincem. Szőrén a csődört…
Porzó ég. Tapsvihar. Holott! Hol, itt… Ó,
Pediglen. Pusztalétünkön kívül – hét-
Tíz kilométernyire – senki, semmi… Ezüst-
Zabla? Fényhabzó nap! Ha most – az én
Versenyem volna, hogy kivágnám, ki én
A rezet! Két vén trappolómat nézem, nézem.
Értékelem… Aranypatkó? Mi a manó. Szárny-
Suhogás. Én Istenem, Jóistenem! Még…
Pegazus lesz belőlem. Átváltozott környezetem.
A szigorú tájból, mi lett? Asztal nincsen. Vágott
Virág? Pázsitos szép völgykelyhekben. Fű, fa,
Bokor, virágcsokor. Aranyozott rajtam minden –
Lószerszám. Azt a mesés rézangyalát! Hány
Karátos ez a nyereg. Gyönyörködvén látom,
Fénylem… Hát! Nem idomár – az én Kincsem?!

Ballószög, 2021.Március 8.

 

Nagyanyámék

(ópátosz, új versezetben – némiképp víg szívbúsongó…)

Az apai, Gyárfás nagyanyámat – Máminak hívtam. Az
Anyai, Irsai melléknevűt – Mamának. Ő is finomakat
Főzött, de! Gyárfás Mámi, biza, sokkal finomabbakat.
Menyegzőkre, nagy keresztelőkre mindenhová őt hívták –
Főszakácsnénak. Még a távolabbi, román lagzikba is.
Kézimérleg sose kellett neki. Precízen saccolt. Mindent
Szívvel és szemmel mért. Az akkori divatos szemmel-
Veréstől nem tartott. Megköpködték, „ptüj-ptüj”, drága,
Nehogy megigézzük. A gyönyörű extra „konkár”*
Jószágok farkába –
Vásárvárosba menet – piros szalagot kötöttek,
Magyardellőn. Is. Igézés ellen. A gyönyörű menyasszony-
Mámi hajába úgyszintén. Máig emlegetik. Ó, Mámi, Mámi
Szegény szép Mámi –
Őt sokkal, de sokkal jobban –
Nagyon-nagyon…
Árnyék tetős házasságában – kontrasztosan elütő…
Hétszépség volt – sajgó lélek. Csillagverőfény. Heted-
Hét falun túl sem lelték párját. Még lámpással sem.
Búsongó menyasszony volt, mert!
Nem szerelemből ment volt férjhez. Miért-miért.
Mert szót fogadott. Jó szívű volt. Nagy szíve volt. Kívül
Hordta. Balladákat dobogtatott-imádkozott – alkonyatkor
Nekem – és Ibolya húgomnak. Eldúdolta a múlt jövőjét…
Keservét. A nyári tapasztós, és a téli érckemence akácfa-
Ropogós lángjai – a fehérre meszelt, vert falon-vályog-
Falon lidérc táncot jártak, lassú csárdást, sebes csárdást.
Csingerájt**… A lassúnál, csodaszínű szeméből
Mindegyre
Nagy csepp-
Csöpp-
Fájdalom buggyant – estelente – ki. Mire
Megtudtam, hogy miért, szegény Mámi már nem élt.
A Keletre néző temetőben – sírja félbe szerbe.
Málladozván a beton, ma sincs sírkő rajta.
Kopjafa, fejfa rég kiment divatból. Helyettük – hű diófa
Fejfáskodik. A Gondviselés szívgyökeresítette. Óvatosan
Nő – terebélyesedik – a pátosz színű táj mentén. Árnya –
Mámi örök álmát óvja, ringatja. Napdalosan, égiesen –
E világi keservesen. Az eldiszkósodott, mű ecetfamézes
Faluban – európásan… A leszentülő nap kemencés fénye
Székely
Keservesen
Lépdel, Bartók-és Kodály-ütemre, lassútempós
Csárdást,
Gyász-
Csárdást jár –
A szegény-színű kéklő égen. Is. Emlékeimben immár egyre
Rendszeresebben: csillagok – fénydalárdás zengeményei
Alatt.
Hány holdja van, lelkem, kérdezték gőgős gazdagék.
Egy, és az is – az égen, válaszolta friss menyecske- Mámi.
Imaszívre kulcsolt kézzel – a Jóisten felé tárván – égig
Titkosított lelkét. Szegény-szép Mámi – Csaba királyfival
Szeretősködött… Gyermekded ébredésimből riadván –
Nőttem fel rá, hogy! Plátói volt… Ó, minő, minő…

Mama nagyanyám is igen jó volt hozzám – Irsai
Doxa Tata nagyapám dúsgazdag viszont szerelmével, hűség-
Boglyázott szívével, de! A kéregető szegényeket megvetette,
Kizavarta, nem, mint szegény Mámi, aki még a cigányokat is
Kedvelte. Behívta, megkínálta. Ezt is, azt is adott nekik. Ők is
Emberek, két lábuk van, két kezük, két szemük, két fülük,
Isten gyermekei, mondogatta. Szóba ereszkedett
Velük. Mama örök lakhelye betonveretes, feliratos, cifra
Sírkő díszlik rajta. Örök álmát Doxa Tatával alussza. Szegény
Mámi, külön sírban. Egyedül. Itt, hátha boldog leszek, az
Uram nélkül, suttogta – székely keservezte utolsó szavait.
Gyárfás Mámi Nagyanyám mindegyre meglátogat. Többször
Mint a két Nagyapám. Gyalog ereszkedik alá, égi kaptatón –
Mezítláb. Még télen is. Kesergő – szívhangzat. Nótafa csönd…
Reneszánsz dallamboltíves csillagzat alatt – szólít engem,
Hívogat, szegényfeje. Balladás Mámi Nagyanyám értem
Visszatér, hogy! Reménytelten örvendezhessünk egy-
Másnak. Meredek lélekkaptató! Esthajnal egekig ér, s! Alá…
Református érmentén – ima-szép vadcsapás. Énekesmadarak
Kísérik, gyalog kísérik szegényt. Mámi Nagyanyám életében a
Szerelem világgá bicegő énekes madár volt. Babba Máriás arcú
Mámim visszatér. Örökkön-örökké… Értem. Hahó! Félrevert
Harangvirág… Giling-galang! Angyalillat. Ó, Mámi, ó, Mámi, ó!
_________________________________________________
*fajtaminősítő, szerződött állatok beadási (átvevő) helye,
román nyelvű rövidítés (CONCAR)
**magyar–cigány sebes csárdás

 

Legnézettebb
2021. április 30., 09:11
2021. május 02., 09:57
2021. május 04., 08:42
2021. május 05., 07:19
2021. május 01., 07:40
2021. május 02., 08:55