Demeter József: Versek

Reality

Habzó kondenzcsíkot húzó –
Csiga a kertben… Lökhajtásos
Repülőgép – minő csiganyálat!
A tisztára gyomlált égre.
Vigyázat! Elcsúszhatsz. El biza.
Figyelmeztessen jól látható
Jelzőtábla a kitérőkre… Egy
„Farmotoros giliszta” már
Meg is járta… Látod? Nézd!
Mily szépséges Magyar Szürke
Marha húz el fölöttem. Ki üli
Szőrén a Szürkét, vakmerően
Alábukva, ki? Ünnepélyes csárdás
Kalapomat lehelikopterezted, te
Marhák barma, no de! Mezítláb
Trappolok az égbe – és vissza,
Még máma, mert: Sport – az
Élet edzője. Egyetlen ily futó-
Verseny lészen – innen, a világ
Végéig, és! Még tovább, tovább.
Edzem magam. Ellenkezőleg, ha
Minden egyes felkészülés, nem
Ilyen szakszerű lenne, hajléktalan –
Csiga is húzhatna – frissen habzó
Kondenzcsíkot, koronavírusos
Égre, jé! Hol húz kondenzcsíkot –
Szuperszonikus csiga?! Kertünk alja
Tele van – Tejutas csillagokkal.

Harmóniáda

„Legszebb virág a béke.”
( Juhász Gyula)

Járványvesztegzár után… – és! Lám-lám, mit
Ad a Fennvaló – gondolatban – már le is járt ez
A fogság. Ó-gyermekkori Barátom – mért nem
Oltattad be Magad,
Miért?!
Fogom tehát a festőfelszerelést, és ahol
Megszólít – gyermekkori dűlőnk dédapás
Dallama,
A rég ismert, békebeli tájszólással –
Zenei anyanyelvünkön, festeni fogok, de! Nem
A tájat, hanem a csöndet, mintha! Kottából
Az evangéliumos, égi csöndet, harmóniák zöngéjét,
Közös – székely keserves nótánkra, az éltető
Búzamezők – templomos csöndjét. A meg nem
Értett – Van Gogh Pipacs dűlőjének pacsirtás-
Fény csöndülését – Magyardellőn. Varjastól…
Utána
Kezdem el – hallgatni, a Galaxisok suttogásit.
Szegény, koronavírusos, lélegeztetőgépes…
Barátom, még Neked sem
Árulhatom el – egyelőre, hogy mit fénylenek
Ezek az érzéki láthatatlanok, de ha!
Énedtől, megtért énedtől – csillagból honosult
Szívedtől megkérded, mert! Hidd el, én se
Tudtam igazi városi lenni soha. Szülőfalvi –
Kóbor énem sorsa ez, amit! Nem hogy bánnék,
Örülök neki, én –
A hűtlen, tékozló vénség.
Most viszont! Vigasz keresőn, fülemet újra az édes-
Anya-
Földre tapasztom. Tejfehér fényfelhők alatt –
Gyász idusán – pár lépésnyire a régi temető,
Nézem, miként nézi – nézi az ősz, a bőség évszaka,
Az elmúlás szemfödél-szép évszaka, ahogy! Alászáll-
Ejtőernyőzik a kéklő ég – a fű közé, avar helyett,
A régi puha, tavaszi zsengei pázsit közé –
Ereszkedik
Alá, mintha virtuálisabban…
A hajdan-volt, föld feletti járásom
Nászán – Kedvesemmel, mint a korai harmat,
Amikor! Kebel-forró volt még az égi növényital…
Érzed, Kedves Barátom, ugye, most már érzed,
A gigászian emberi… Galaxisok – mennybélien
Családias
Szívközelségét – dalárdás csillagok kodályos fény-
Zenéjét – Isten leheletét. Pentatónia népét… Az
Édesanyaföld, zsongó zsigereit. Lihegő-szépséges
Dűlőjén a magyar hazaszeretetnek, evangéliumig
Csordult csönddel – tizenéves Kedveseddel, amikor
Még
Tíz centivel ti is a föld felett – jártatok,
Az ifjúság rónáin, pláne,
Hogy érzed… Mi tagadás. Érzed, s! Ámmen…
Erre gondolok – a fájdalom mélybugyrában, és!
Ha van vigasz a vigasztalanságban – e nagy-nagy
Vírusos rosszban, magyar hazánk, a helytállási
Viszonyítások lajstromán, most is az elsők közt –
Második!
Nemzetesen biza.

Ui.
Mennyei bankszámla!
Napokban – a föld fenekéből előkerült, korai
Van Gogh-festmény, mily nagy hű-hó árverésen –
Az egyre pénzéhesebb, világhálós jajtekén –
Több mint ötmilliárd forintért kelt el. Ó, Te szegény,
Szegény Vincent, nézz le – rám. E túlélt mázolóra…
Csillaggá… vissza-
Honosult, drága Barátom! Emlékidre – festettem
Ezt a DeJó képet – kötvén csokorba – szín-bő
Dűlőnk csend éltes virágait… Koszorúzza Éned.
Digitális déli verőn… Címe: Égi dűlő – Magyardellőn

Utómottó:
„Viaskodó harmónia.”
(J. Gy.)