Nyárest a pelsőci
völgyben
Szelíd füst száll a hamvas égre, föl,
szelíden vonul a birkanyáj.
Csöndes tenyér a barna föld,
csöndes tenyér a táj.
Oly jó a béke, szépen megtelik
csillagfénnyel az ég,
minden ház kinyitja parázsló szemét,
mert esteledik.
Távol-hangok s közeli
neszek egymásba mosódnak,
a vén eperfa fátylát lengeti,
bogár dalol a csüggedt babkarónak.
Vödör koppan, csigalány csörög,
loccsan a víz, marha bőg az ólban,
loboncos eb vakkant, sündörög
egy szellőcske a kacsaúsztatóban.
Szekér zörög, édes szénaszag
úszik, lebeg a sötét kerten által,
nehéz szívemben kakukkfű fakad,
s körülkerítem magam imolával.
Csöndes est, ó, békességes est,
vezess a múltak szellős sátorába.
Hozzád könyörög egy anyátlan árva,
hajolj szívére, ringasd el, szeresd!
Képeslap Gömörből
Aki itt él, szépen éljen
az erdős, tündéri vidéken,
hol a tölgyesben kedves csíz dalol,
karsztvizek törnek elő a föld alól.
Ahol vén szirtek suttognak regét,
s megcsodálják az isten kék szemét…
És mindörökké céltalan a lét.
Kis nép fia
Kis nép fiának lenni szomorú,
sok vesztett ügy, elvesztett háború
s nyomor, kifosztott házak és szívek,
törpe tornyok és megtört csúcsívek,
beszűkült tudat, fénytelen napok,
regékbe hívó zarándoklatok,
könnyek, lecsüggedt vállak és fejek,
bágyadt nyarak és sorvasztó telek.
Kis nép fiának lenni szomorú,
kis nép fia sosem lesz nagykorú,
hiába tervez, védve szellemét,
a szűk esztendők lefogják kezét,
s ha elkerül a nagyvilágba majd,
csak tetézi a gyötrelmet, a bajt,
homlokán véres töviskoszorú,
kis nép fiának lenni szomorú.
Hegedűszó
Borostás, nagyarcú férfi ül
a kapualjban és hegedül.
Furcsán nyekereg stradivárija,
megáll előtte s nézi Mária.
Odasomfordál Jézus is,
három-négy nazarénus is.
Mária pityereg, zsebkendőt keres,
ujja nikotinos, a körme veres.
Jézus megsápad, barnászöld szemében
szánalom s 9nvád, éppen úgy, mint régen.
Pénz után kutat, de üres a zsebe,
és vérezni kezd újra hét sebe.
Nem csodálkozom már
Miért csodálkoznám már a világon?
Amit egykor láttam, ma is tisztán látom.
Volt dolgom ordassal, ártatlan bolonddal,
aki nap nap mellett eljátszott egy gombbal.
Láttam disznófalkát dágványban heverni,
alamizsnán tengő koldust félrenyelni.
Cifra templomokban hallgatott az Isten,
sorsom fordulóin csak magamban hittem.
Lányok hancúroztak hűs tavaszi réten,
gyanútlan szívemet óvta a szemérem.
Elszállt az ifjúság, mint a pitypang pelyhe,
nem maradt előttem semmi, semmi rejtve.
Itt állok áttetszőn, üvegkemény lélek,
ellágyulás nélkül érzem, hogy még élek.
Ma sem tudom, mi célt szolgál a lét kedve,
jövőmet rábízom a futó szelekre.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. májusi számában)
Azon a nyáron a nagybátyám betegsége foglalkoztatott, játék közben is sérülése okain, a tragikus esemény mozzanatain elmélkedtem. Furcsa álom kuszaságával követték egymást a feltételezések, zavaromban képtelen voltam eldönteni, hogy a képzelt világ vagy a valóság tűnik hitelesebbnek.
A mi Tiszánk nyelvünkben és irodalmunkban él igazán. A mi Tiszánk ugyanis a legtöbbet megénekelt folyó. Leginkább Petőfi Sándor A Tisza című verse kapcsán ismerjük. Ámde Juhász Gyula A Tisza című párbeszédes versében a Tisza összes, ellentétes tulajdonsága megjelenik.