Dimény H. Árpád: Versek

2022. február 07., 07:52
Áder Orsolya: Where everything begins

A londoni K2-esben

amikor Londonban beültünk a piros telefonfülkébe
hogy egy fotót készítsünk emlékül
arra használtam ki ezt az alkalmat
hogy elkápráztassalak fölényes tudásommal
és olyan elszántsággal dobtam be az 1921-es évszámot
mint amikor végre bátorságot vesz az ember
és lecsúsztatja a kezét a lány hátán
be a nadrágjába hogy a fenekébe
gyengéden belekapaszkodhasson ujjbegyeivel
és ha már az első lépést megtette
ilyenkor nem engedi el mint ahogy én sem
a brit postahivatalok abban az évben
mutatták be az első telefonfülkéket
hogy az utcáról is el lehessen intézni
a fontosabb hívásokat
folytattam kitáguló pupilládba nézve
nem engedve el a tekinteted
mint ahogy a feneked sem kezeim közül
azonban a betonlapokból összeilleszthető
piramisszerű tetővel rendelkező
piros ajtójú és ablakkeretű fülke
a K1 nem nyerte el a britek tetszését
olyanok voltak mint egy-egy álló koporsó
és ki szeretné egy álló koporsó falára karcolni
a nevét a szerelme kezdőbetűivel egy szívben
a Királyi Képzőművészeti Bizottság új pályázatot írt ki
amelyet a Cambridge-i Egyetem könyvtárát megálmodó
Giles Gilbert Scott nyert meg
így 1924-ben megszületett a K2
és bár 1936-ban helyezték üzembe
mi 2019-ben beülhettünk az esti kocsmatúránk
során emléket gyűjteni a piros dobozba
három oldalán hat-hat pici ablaksorral
kupoláján az angol korona rajzával
amúgy egy kétszáz éves sír ihlette
ez a mondat már egyenesen azzal volt határos
mint amikor a női testet felderíteni szándékozó
mondjuk bal kéz gyöngéden védelmezőn
körülöleli a nő feszes halmocskáját
mintha el akarná oltani a tenyerével
a lángra lobbanni készülő bimbót
ugyanakkor a jobb kéz kitartóan araszol
jobb fogást keresve verejtékvályújához
enyhe sörszagom nem érezhetted
hisz ketten kóstoltuk végig
a kocsmák krémes csapoltsör-kínálatát
de nyakadon a kis pihék valósággal
vibráltak a meleg leheletemtől
én viszont megállíthatatlanul meséltem tovább
Scott visszanyúlt a Brit Birodalom
egyik legfontosabb építésze
Sir John Soane örökségéhez
az általa saját magának és feleségének
tervezett síremléket má-sol-ta le
és minden szótag után gyengéden
a nyakadba haraptam
a fülcimpád felé haladva
a bal kezem átvándorolt
a bal melled forró halmocskájára
a jobb kezem mélyebbre csusszant a bugyidban
és majd elakadt a szavam
amikor végre megéreztem
a farmernadrágom sliccénél a kezed
szóval ez a fülke súgtam
az antik építészet hagyományaiból táplálkozik
Scott szürke külsőt akart neki
kék és zöld belső térrel
azonban a Királyi Posta ragaszkodott a piroshoz
és mintha valami mocskos tiltószó lett volna a piros
ujjaid rátapadtak az akkor már hozzád
hasonlóan türelmetlen férfiasságomra
és félreértést nem tűrő hangon mondtad
hallgass már végre és dugjál meg
pedig pont akkor akartam még elmondani neked
a mesterien felépített elbeszélésem tetőpontjaként
hogy ma már csak kétszázhúsz fülke található
amelyből telefonálni is lehet…

 

Hurka és almás tészta

két jó alibiszó arra,
hogy leírhasd egy versben a vér szót.
egy recept hozzávalóinak felsorolásakor,
hogy 50 dkg szív, 25 dkg vese, 40 dkg bőrös,
1 kg tokaszalonna, 20 dkg hagyma, 40 dkg rizs és persze 1 kg vér.
a belsőséget, a tokaszalonnát enyhén sós vízben megfőzzük,
amikor megpuhult, kivesszük hűlni,
a lében megfőzzük a rizst,
a hagymát feldaraboljuk,
és a szalonnával együtt megpároljuk.
a megabált húsféléket és a kihűlt hagymát ledaráljuk,
összekeverjük a vérrel,
ízlés szerint sóval, őrölt borssal, csomborral,
aztán bélhúrba töltjük.
megszurkáljuk, 90 fokos vízben egy és negyed órán át abáljuk,
a hurkákat hideg vízbe tesszük 10 percig, majd leszárítjuk,
és veres hagymával máris ehető.


a vért az életben is bújtatjuk, takargatjuk.
egy nőnek például vigyáznia kell arra,
hogy ne felejtse menstruációs vattáját
vagy betétjét olyan helyen, ahol a gyereke megtalálhatja,
vagy egyszerűen csak megláthatja,
aztán jöhet a magyarázkodás,
nem kell megijedni, ez történik az édesanyákkal,
amikor épp nem szülnek gyereket.
a méh, ahonnan te is világra jöttél,
28 naponta elengedi a megvastagodott,
vérrel teli méhnyálkahártyát,
ez csak 3–6 napig tart,
na persze nem kell tudományosan elmagyarázni,
hogy ezalatt 50–150 ml vér távozik a testből,
csak meg kell nyugtatni.
anya nem fog meghalni, sem elvérezni,
mint ahogy nem véreztél el te sem,
amikor az előszobában az unokatestvéred
rálépett a korcsolyával a kisujjadra,
és lemetszette a hegyét.
akkor is te voltál a hibás,
miért kellett a korcsolya éléről a jeget piszkálnod,
persze, én is hibás voltam, hogy nem figyeltem rád,
hogy mit is keresel az unokanővéred háta mögött,
mert az almás tésztára figyeltem,
a kedvencedre, nehogy odaégjen.
aztán mégis szénné égett,
amíg rohantam veled a mentőhöz
a kezedre csavart véres törülközővel,
ahhoz, hogy az ügyeletes orvos
ferdén varrja vissza a lemetszett ujjbegyet,
nem azért, mert román volt,
hanem mert bűzlött az alkoholtól.


gondolj a versben levő vérre,
mint kulcsszóra egy prédikációban,
ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét,
nem lesz élet bennetek,
de aki eszi az én testemet és issza az én véremet,
annak örök élete van, az bennem marad,
én meg benne,
mint ahogy az elégett almás tészta íze
keveredik a véres hurkáéval a számban


most pedig számold össze,
hányszor írtam le a vér szót,
majd hunyd be a szemed,
és keverd ki a vér különböző színeit

 

Metaforák

ebben a versben nem elég
egy metafora,
hasonlatok is kellenek. szeretlek,
mint a kisfiú, aki riadtan kiáltozza
elveszett báránya nevét.
őrült szél vagyok.
szeretlek őrülten, mint ahogy
egy inget tép a szél,
vagy zászlóként bontja,
amint a közeledbe ér.


majd gondolatritmus
és belső rímek,
hogy éreztessem a szívet hajtó
vér ritmusát.
és szeretlek, mint a szél,
mely mély tengerek felől érkezik,
sokat fut, hajt,
és mindig utolér.


váratlan helyen kell megtörni
a sort.
szeretlek, mintha kerékpárral
száguldanék egy idegen földrészen át,
ugyanúgy messziről hajtva-futva,
mint a szél. mintha
belesnék egy repülő ablakán, és
kettőnket látnám,
ahogy nézzük a zöld és fehér határt,
mit rajzol szédítő felhőkbe
– már megint – a szél.


a zavarba ejtő címhez igazodva
jöhet egy megszemélyesítés,
amikor a szeretlek taxiba ül,
mondja az utcát, szám se kell,
elég annyi, hogy feléd.
aztán egy újabb metafora,
amely a zavart még jobban fokozza.


a szeretlek egy fiatal, bronztestű férfi,
aki a hajóorrhoz kötözi a nap sugarát, sós
vízzel itatja acélos vaslovát. és hajnalban
bontja a hétfők függönyét.
így már az olvasó végképp nem tudja,
hogy a költő vagy a napbarnított férfi
viszi-e az ágyba
a kávét két kanál cukorral és tejjel.
és az elgondolkodtató
vagy némiképp meghökkentő befejezés,
hogy az eredeti címnek szánt kérdést
ki szegezi kinek.
tudod, azt,
amit te mindig nekem.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)