Eszteró István: A díj és más versek

A díj

Lám, akitől megtagadták
ehess, ihass, ölelj díját,
boldog századok az aktát
nevével százával írják,

bár nem babér, víg koszorú,
nem Parnasszus-hegy bérlete
a reménytelen homokú
vizes síkság költészete,

semmi ágán, ami termett,
ha el lehetne osztani,
gyümölcstelenül gyötrelmet
vacogó csillag foltjait…,

díja vérdíj, a késhegyét
anyádnak szegezd, te bátor,
halj meg naponta, menedék
míg nem lesz kín porából,

ha szívkamrák üregében
hiányba alvad lávanyom,
sodorjon szó lucskos térden
tíz körmöddel vájt vájaton,

a kattogó sínek fölött
ki jár, kel, tanul, dolgozik,
feltámadásba öltözött
hemoglobintól homlokig…

Ó, éremhez érdemtelen
mai kocsmában sem kevés,
hadd himbáljon déltengeren
mámort mímelő fecsegés.

 
Informátor

Megetette, be is súgta
kígyónk Ádám-Évát,
sziszegve, hogy hallja az Úr,
menten mérgessé vált,

x-szel oltott almafája
édeni falatja
titkosított zamatával
jól őt sem lakatja,

kiebrudalt áspis spiclit
erre s blőd naivat,
akit csúszómászó sereg
kénye szerint szívat,

meneteljen hős halálba
remény száz mártírja,
rontott sorsát sorról sorra
hogy vérrel átírja…

S világhálón hálóz hálót
hálózathoz hű pók
világ ellen, világcsődért,
kerülve a hűhót,

irthatod a poloskákat,
ha Holdon van cellád,
pokolban is lehallgatnak,
légy költő, kancellár,

csontvelő-, hit-, képzeleted,
sírhalmod is gyarmat,
minden elharapott igaz
a nyelveden alvad,

amióta tudás fáját
meghekkelte kígyó,
s módosult a kód, a program,
akinek ez így jó…
 

Túloldal

Adva van, ím, e forgalmas erdőút,
majrézó mackó, négy, plusz anyamedve,
át kéne jutni, haj, ma baloldalra,
de ily kalandra egy szőrmók sincs edzve,

szájába kapva szállítja az elsőt,
mögötte kocog a legvitézebb bocs,
majd visszafordul a másik kettőért
sarkában nyomuló átvittekkel, most

módszert vált, egyet útközépen hagyva
terelné a három elbarangoltat,
ám az elárvultan hőkölve hátrál
a füves partig, ahonnan rajtoltak,

nem ért a maci a bölcs medveszóból,
ne mászkálj, vakarcs, brummogja, karambol,
cammogva mammog a masszív mamus,
türelmet ma szív barlangjából tankol,

míg szivárványos olajfoltok mentén
torlódik sorba sok sokkos kocsi
még előzékeny, nyájas publikummal,
jaj, rosszallják, ha köhintesz, bocsi,

egyetlen gombolyag maradt amottan,
szülői ösztön lódul utolsóért,
s vele csöpp családja buzgó halomban
egymásért, vadonért, nem futó show-ért…