A költő, ha költő, ha nem*
A költő, ha költő, szava sincs tán, barlang
falára rajzol szál virágot, hogy mondjam el,
a szó nem leli számat: kimondhatatlan szomj
gyötör utánad, gyermeket ölelő szigorral
veszekedtem a kisfiammal, mint törpével az óriás,
Lóci, ne kalapáld a bútort, Lóci, hová mégy,
mit csinálsz, vagy toll helyett szablyát ragad,
vitézek, mi lehet egy gondolat mártíriuma
az eladott végeken, ahol tanítsz, hiszel, remélsz,
mióta mesterség gyáva hangjainál a kényes
nagyvilág fárasztó bált csinál, hátha egyszer
kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek,…
hogy ne legyen szükségetek irgalomra s ne legyen
miért irgalmazni nektek, ó, jaj, a költő, ha nem
költő, véreskezű császár, csepűrágó, kappan-
hangú énekes, a fuvolások…bicsaklásait helyre-
igazították, utána siettek, elmaradtak mögötte,
…ha pedig rossz hangot fogott, úgy sivítottak,
hogy semmit se lehetett hallani. de mérnök,
politikus, miniszter is, élni kell valamiből, jön-
megy, ígér, szónokol intermezzóként művészi
válságban, vagy örökké alulírott maradhat
nagy asztalnál ülőkkel hazátlan rendületlenül
a kamerák felé, csillogó asztallap fölött neo-
avantgárd, poszt-posztmodern, progresszív
exkluzivitással huszonhét tagállam gyémánt-
poros levegőjébe merengő, a majmok megnézték
hátuljukat goldmann úr tükreiben és teljesen
boldogok, a honorárium rég nincs rokonságban
a tisztességgel, nemzetközi valutává vált
a múltat végképp eltörölni akaró nemzetietlen,
nemlét határoz meg tudatot, tudatalattit,
pultalattit, hiába kentétek be a füves rétet jel-
szavakkal és piros borjúvérrel, kanonizált árulás
árucikkeit árulják a hűség bírságolói, mely
vonul a füstbe, az éjbe, a sárba, vonul a tájba
merülve, elúszik Isten szerzői joga, az agy
alkotó autonómiája az alkalmazkodás, hajlongás,
törlés, mázolás, balkáni intertextuális csűrés-
csórás-csavarás során, ha egyszer a már nem
költő leül magányával szemben a kerekasztalhoz,
mely köröskörül van véve metaforafejű nagyúrral…
* A dőlt betűs sorok Nemes Nagy Ágnes-,
Szabó Lőrinc-, Balassi Bálint-,Csokonai Vitéz Mihály-,
Vörösmarty Mihály-, Kosztolányi Dezső-, Kassák Lajos-,
Farkas Árpád-, Székely János- és József Attila-idézetek
Menj, amíg lehet
Mikor elindult egyedül a tizenegy éves nem,
nem szerencsét próbálni, nem kurta farkú
malac túrását, bombatölcséreket kerülgetve,
apja háborúban, anyja húgát és haldokló nagy-
anyját ápolja, de ő menjen, amíg lehet, karodra
írom bátyád telefonszámát, hívd fel, hívasd
fel, ha odaérsz, négyszáz km-es, nem harmat-
arcú kisfiúnak való menekülés robbanó repesz-
esőben, sárkánysortűz elől, batyudban hamuba
sült pogácsa szeretetből, oszd meg azokkal,
akiknek nincsen, mosolyogj könnyek közt is,
jótett helyébe jól bánnak veled a jó emberek,
bízz, ne csüggedj, ne sirass minket, míg élünk,
veled vagyunk, azután is, megszakadt szívvel,
kezemmel kötözi valaki sebed, terít rád kendőt,
borogatja lázas homlokod, húz ki lángokból,
együtt bukunk földre, ha golyó süvít drága
fejed körül, átölellek, ha lökdösnek, szidnak,
rúgnak vonaton, buszon, kamion rakterében,
ha egyiket kilövik, kapaszkodj másikra, sziréna-
hangra óvóhelyre fuss, amerre tömeg tódul,
tank elől kőhalom mögé bújj, sáncba tűnj, föld
alá, köszönd meg, légy hálás az irgalmas szóért,
ne süsd le, ha szemedbe néznek, gyanakvást
ne mutass, de légy őszinte, kedves, segítőkész
négyszáz kilométer térképradírozó rakétaívei
alatt, horror-mesei próbatételen, ha éhség gyötör,
szomjazol, markolj havat, ha fázol, takarózz
emlékeidbe, ismételj egy verssort, miatyánkot,
rád omlott falak alól kopogj, dörömbölj, kiabáld
a vaksötétbe, hiszek egy Istenben, míg szavaid
kézen fogják egymást a soha fel nem adás
humanitárius folyosóján, mely elvisz a rettenet
temetőin túlra, ahol még van gyermekkor, szólt
kiürült pályaudvaron az anya végül már csak
a párhuzamos sínek láthatatlan találkozásához…
Sárga villamosok
Visszatérő álmom a sárga villamos, lógok a zsúfolt
lépcsőn fél lábbal, vagy lekésem, vagy mint most,
szállnék fel jegy után hasztalan kotorászva, másik
irányba is befut egy, azon lehet jegyet venni, hallom,
de kiderül, csak állatkertbe szólót, így arról is le-
maradok, ugyanis béketárgyalásra kéne eljutnom,
talán az állandó hírek, rémhírek visszajátszása,
még elkap egy ellenőr, de az sem tisztázott, hogy
kit, mit képviselnék e háborús háborodottságban,
csakis a megtámadottat, kisebbségi nyelvtörvény,
ilyenek nem jöhetnek most szóba, mikor egy nép
vérzik, menekül, temet, ülök az ottfelejtett kockakő-
halmon keleti, nyugati irányba elsuhanó villamosok
közt, talán kockáztatni kéne mégis, fel kell szállnom
vonaljegy nélkül erre vagy arra tartóra, kisebbségi,
többségi villamosra képviselni megalázottak igazát,
ahol az erőszak érdekorientált grammatikájú világ-
nyelvén folynak tárgyalások, minden nagyhatalom
a saját hozamát ragozza rendre, szégyentelen békéjét
diktálja megtapasztalt békediktátumok mintájára,
ha nem jelenek meg, millió halott, háromnegyednyi
el-csatolmányok, búzatábla folyó, bánya, vasút,
virágzó városok, kérem, ellenőr úr a villámló agy-
vérzéses égben, hadd szálljak fel jegy nélkül, utazzam
utoljára blattolva az azóta már ócskavastelepen,
sarló és kalapács társaságában rozsdásodó sárga
villamoson, hátha helyreállítható kanyarban visongva
szikrázó kerekei alatt valami a gördülékeny csend
harmóniájából.
