Lazán hazába nyomult papagájhal
palotát rombol, korallerkély frízét
darálja selyemhomokká, s a grízért
elit strand licitál dagadó dagállyal,
hol hamis halpénz napozik naphosszat,
viháncoló kacér pucér tangák
porló szépség sikolyának hamvát
terítik halotti torán abrosznak…
míg csipkés boltívet, csarnok csempéit,
torony fényes gömbjét, leltározott
szavak csodáit köpködve csempészik
cápák üdvére zsákos vámosok,
mögöttük gyönge légbuborék gyöngye
kapaszkodik a kiürült csöndbe.
A vérfa ága, törzse, szíve vérzik,
végighasítják háborús viszályok,
piros sávokban ömlik, hull, szivárog
láncfűrészelt bordájától térdig,
holott földbe, égbe gyökerezett,
félelmet rebbentő irgalmas kézzel
karolja át, akit lent és fönt ér el
hajszálgyökér s a levélerezet…
Ha özönvíz mos el globális szennyet,
ki tudja, Noénak ki mit tanácsol,
míg rontók rontásban meg nem pihennek,
mentőcsónak, ó, testvérfámból ácsolt
konstrukció legyen, lélek estének
rőt rostjaiból, hogyha kérdeznének.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. áprilisi számában)