A szorító jegygyűrű mögött
reakció Szabó T. Anna versére
legyek a vak legyél a vászon
legyek a béna legyél a táncos
legyek az édes legyél a keserű
legyek a süket legyél a hegedű
legyél a vak legyek a vászon
legyél a béna legyek a táncos
legyél az édes legyek a keserű
legyél a süket legyek a hegedű
őszi mézes
csöpög a csepp a csapból,
a szél ma valamiért mérges;
gyere, bújj a takaró alá –
mint egy felhő. mézes,
üveges sütemény a matrac,
de ne félj, elférünk ketten.
borsmentás teán lebeg –
mint a nap. éget,
perzsel most minden szó,
csendesedjünk el egy percre.
parányi fények az ablakoknál –
mint a csillagok. ragyogva,
selymes sóvárgással úsznak
vontatott fellegek,
csak foszlányokat látni –
mint az álom. eggyé nőni.
feketéd
visszalök a valóságba az álom,
nagyot koppansz, még mielőtt
megérkeznél újból hozzám.
nehézsúly ül a két szemhéjon.
szikkadt, kiszáradt a szoba,
szájüregedben por áll.
pokoli büntetés minden mozdulat,
ropogsz és nyögsz minden lépésnél.
hideg undorral nyúlsz a kilincsért.
éles tőrrel piszkálnak a sugarak,
meggyötört sóhajokban próbálod
nyitva tartani a két szemed.
megérkeztél.
csupán maradék vagyok még tegnapról.
fekete cseppjeim pecsétek,
felhőszerű foltokban meg
édescsokoládénak tűnök.
iszol, nyelsz, nyögsz.
végre felébredtél.