„feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát,
se ökrét, se szamarát,
és semmit, a mi a te felebarátodé”
Ide siettél hát, ez az a fennsík,
ide gyűjtötted összes hordalékod,
itt birtokolsz már minden porszemet,
betömve gondolsz negyven szakadékot,
és itt tartod a napfénybe az arcod,
itt mondod azt, hogy nem jó, nem szeret,
meglátod a tükör színén a karcot;
éhes maradt a szád, torkod, szemed,
más lehessen tied vagy bár a másé,
mert magadéért csak magad felelhetsz,
ház, ökör, asszony – csak tiednek lássék…
De ne kívánd a más terhét magadnak.
Elégedett, ki jó időn arathat.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. április 7-i számában.)