Fecske Csaba: Tétován - versek

2022. március 04., 09:45
Nemes Fekete Edit munkája

Tétován

egykor hittem neked ma már nem hiszek
hogy terheink nagyját te viszed
hogy te faragtál volna ki engem
szinte a semmiből hogy az legyek akinek
lennem kell mert lehet s takarítasz
ha a sérült szív szutyka kidől volt
hogy mindenkinek ma már senkinek
ti lettetek szegényebbek ezáltal vagy én
száradó morzsa az Isten tenyerén mikor
vagyok hű magamhoz és hozzátok
ha kételkedek ha nem hiszek
feloldoz-e gyöngeségünk megannyi
hibája (vétke) alól az önmarcangolás
van-e minden gondolatra örömre szó
pontos és szelíd és vállalható
ha tétován sunnyogva kerül eléd egy
tudd mondani ez nem az ez nem elég

 

Túl magasan

én már befejeztem…
mit is ezt a mondatot
de minden mondatból nyílik egy másik
nekem az öregnek az élet vége felé
egy másik élet reszketeg fénye világít
nincs elrejtve szinte kínálja magát
a szakadék hogy beleessek
túl magasan van az ég
hogy csillaga lehessek

 

Örökség

megcsapott a naftalin szaga
ahogy kivettem a szekrényből
ahol évek óta lógott a molyokat
és az éveket ingerelve
fölpróbáltam kidobjam-e
de jó volt rám a zakó és a nadrág is
hát visszatettem majd adódik alkalom viselni
beleöregedtem apám öltönyébe
nem is tudom miért nem ebben
szóval a koporsóba –
talán majd én
ha már egyszer jó rám

 

Párna

álmomban verset mondtál
fejhangon deklamálva Pilinszkyt
csodálkoztam ezen hiszen te
mindig is Zámbó Jimmy-rajongó voltál
meglepő volt hát hallani
az ágy közös a párna nem
ez azért is szép volt tőled
mert egy porcelán edényben szolgálod
az örökkévalóságot
tévedhetetlen némasággal
és már nem csak a párna
az ágy sem közös