Sötét van
hogy vagy kérdezi
de nem várja meg
úgyis tudja
szél szalad el mellettünk
hóna alatt a nyárral
várhatott volna még
nyílnak a völgyben a kerti virágok
de este már sötét van
holddal világítanak az angyalok
az ember hazaangyalog
és üres a ház
a komor falak közt
csak árnyékom matat
Őszi éjjel
Őszi éjjel a galagonya
Weöres Sándor,
kortyint a hold poharából,
mikor a temérdek csillag égre kel,
tücsökké válik, ciripel.
Őszi éjjel Weöres Sándor
Bóbitával táncol,
szárnyat igéz a Géza malacra,
a Tejúton túr a kunkori farkú.
Őszi éjjel, ha a Fiastyúk megkotlott,
a költő a csönd-zsákból hangot lop,
megy vele nyomban az égbe,
vagyis hát végbe,
a legvégsőbb kékbe.
Morcos
morcos koraőszi reggelek
nyomasztó álomból ébredek
sok furcsa kép homlokom mögött
odakint bálákban áll a köd
a nap szétfolyt mint egy záptojás
erőt vesz rajtam a megszokás
firkálok az üres papírra
a papírnak mindegy kibírja
arra vágyom nagyon ami van
amiben fölismerem magam
egyre fontosabb lesz aki nincs
várom hogy mozduljon a kilincs
de nem nyílik az ajtó ma sem
hiába kitett konc a szívem
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)