Fekete Vince: Drón

2020. június 14., 08:21
Tenk László: Nagy alkonyi kép (olaj, tempera, farostlemez, 110 × 150 cm, 2011)

Kánon

 

1.2.

Már csak a jelen már csak a mai nap

már mindig csak ez a nap majd eggyel

tovább mindig a meszesedő agysejtek

vaksin hunyorogva néznek farkasszemet

a múlttal furcsa legyek íve himbálózik

végig a kerten lobogó ingujjak gatyák

mellények foszló harisnyák kibomlott

hajak úsznak a levegőben a dombról

a görög-katolikus deszkatemplom mohos

kövei a fűvel benőtt halmok mögül az

élők világa felé ropogtatják kiszáradt

ízületeiket recsegnek csontszúvas

bokáikkal a holtak földöntúli jelszavakat

harsogva már-már eszüket vesztve forognak

gyilkosok és öngyilkosok szelíd halállal

eltávozottak habzó álkapcsokkal becézik

a teremtést az örökkön elfolyó időt

 

ó édes virágporos levegő ó édes ózon

szemgödreiken átsüt a hold

 

2.3.

Madarak cirpelésének vékony huzalai kötik

a házat a dombhoz alvó népének figyelme

ellankad a lüktető vér hullámaiból le az örök

folyadékba az Idő vizébe csobban a holdfény

mint egy vitorla metsző szél fúj a tető felől

a vályús utakból trappolnak bordáik kerepeltetve

kiáltana egy de állkapcsa kiakad és az aljba zuhan

 

tükrébe tart vissza a kilépett tükörkép

 

3.4.

Rég elmúlt ifjúság ábrái a gyep széli epersorokból

társai közül az ösvény közepére termett hófehér

epervirág mi emel föl mi óvja meg apró szirmaid

magányosan ostobán házba betévedt halálra rémült

korcs megijed fújtat vicsorít segítségért rimánkodik

visszaút nincs szembe mehet csak veled világ

és fél és szűköl és vize és mocska a padlóra elfoly

 

4.5.

Öntözni gazolni nyírni nyesni kötözni

megerednek-e vajon a tavaszi facsemeték

kaszálni vágni gereblyélni megsérült-e

vajon a damiltól-késtől amikor hozzákapott

a cseresznye vékony kérge megszenvedi-e

kihajt-e jövőre virágzik-e nő-e vagy újat

kell venni helyette ásni trágyázni ültetni

gondozni megfogan-e a traktorkerék

által vágott kopaszokban az új fű

kihajt-e újra az idén már száradó

körtefa terem-e áttelel-e megsínyli-e

a kora tavaszi fagyokat viharokat

 

0.

Ó idő múlásának percenései ó az

az élőlény riadalma hogy nincs

nem lesz többé már ami van

ó a maradók lelki háztartásának

üzemzavarai percre-pillanatra

emlékek rajzanak s mint rügyek

által mélybe lökött száraz levelek

pörögnek aláhullnak elenyésznek

a domb öléből vonulók kézen fogják

egymást menetelnek már a reggeli

fényben üres szemgödreikkel a felkelő

napba hunyorogva a kimondhatatlant

akarva kimondani tátogva reménytelen

szerelmüket az élet iránt szélfútta

zöld homályban mennek némán

ötven év száz év elviszi mind el

fognak tűnni az emberiség könnyelmű

emlékezetéből

 

5.4.

A levél elejti árnyékát ökörnyál lebeg

két ág között zümmögnek az üzenetek

ott lebegnek gazdáik is köztük a csendben

tesznek-vesznek ténferegnek a kertben

az emlékezet szövőmirigyeiből eregetik

a szálakat a kezek néma beszédével az

érintéssel simogatással társalognak azzal

ami még felel ezen a nyelven amelyen még

megérti az embert a figyelmet a gondoskodást

nyesik a csemetéket a fákat bokrokat vágják

a füvet a motorberregés mint a méheké

 

4.3.

Suhogó porzó fű fák virágok füvek gyógyítói

ültetni locsolni ápolni az izgalom a jóérzés

a test legkisebb pórusaiba szivárog át zöld

vérű fehér vérű növények szín illat örömei

életük ennyi születés halál születés

halál aztán magára csukódik a lélek mint

egy levél a kert mikrovilága maga a világ

szelídség vadság bölcsesség gyöngeség

a vég ellen befelé göngyölődő ökölbe szoruló

levelek tetűmocskolta gombatenyészet

fehér nyálkái rajtuk

 

süt a nap haláluk előtt még egyszer vakító ragyogás

 

3.2.

A múlt milyen nyomjelző rakétái miféle drónok

ezek csontzörgéssel kopogással miféle csapat az álom

innenső felén miféle alakzatok hogy sem bőr sem

a levegő sem hús sem köd körvonalak csak töltet

nélkül lebegő gomolyagok bőr inak izmok semmi

nélkül nyúlkálnak csontkezükkel csontlábukkal

 

2.1.

Ringó kerti bölcső öntevékeny boldog ajándékok

a kerttől hogy elfeledkezzék a halandó a mindenség

létezéséről fejét a paplan alá dugja összezsugorodik

mint egy embrió anyja hasában a jó melegben a

sötétben érzi-hallja a hasfalban a vérkörök zúgását

dobog ver hangosan mögötte dohog a táj él lebeg

virágzik minden suhog susog zakatol míg már örökre

a vízben a magzatvízben lengedez kintről hangok

kósza hangok csupán a lét elillanó lángtengeréből

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. májusi számában)

Legfrissebb hírek
2020. augusztus 03., 07:53
2020. augusztus 03., 07:31
2020. augusztus 03., 07:20
Legnézettebb
2020. július 30., 07:02
2020. július 31., 11:15
2020. július 28., 08:44
2020. július 29., 10:48
2020. július 29., 10:51