Az anyag a semmi látszata,
de nem a nincsé,
annak az esélye,
hogy két állomás között van a világvége.
Hiába
váltottál jegyet a buszra,
ösztönösen félsz,
hogy jön az ellenőr és leszállít.
Ha elengedünk valamit
a fülünk mellett,
ha eleresztjük a képzeletünk,
a labirintus fölött
színleljük a vakrepülést,
kifog rajunk a szabadság,
érintésére
az anyaföldbe gyökerezve
továbbállunk.
Mint az égőhöz ragasztott fül,
száj, orr, olyan az ember feje,
nincs mese,
elfoglalom magamat,
mint a remény a másvilágot.
A teremtés másolás,
egy könyvből, egy pergamenről,
amit kihalófélben levő
nyelven írtak.
A teremtés előtt a halál már
rögzített mindent,
számba vette a
húsbavágó dolgokat,
elszopott pár
beszédhibás követ,
kész volt elveszejteni
másodmagát.
A csend leellenőrzi
az adataidat,
szájon csókol,
mint riportalany
a mikrofont.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. áprilisi számában)