Hiány
Őrizzél engem,
szaladni vágyom,
hagyd, hogy a honvágy
majd rám találjon.
Ablak az emlék,
didergő szolga,
rálehelek most,
szívet rajzolva.
Vigyázz a tűzre,
félsz tőle, látom,
minden születés
dicső karácsony.
Szabad vagy végül,
irány a hegynek,
amit nem akarsz,
nem kell megtenned.
Őrizzél engem,
szaladni vágyom,
hagyd, hogy a honvágy
majd rám találjon.
Műterem
Pilinszky az órájára néz
Fellegekben jár,
de a hullámok maguk
alá temetik.
A vízen lépdel,
vak Jézus. Lába alatt
kiszárad a tó.
Halottakat támaszt
fel, kiket életükben
már eltemetnek.
Ugróiskola
(Nemes Nagy Ágnes 100. születésnapjára)
Két kép van egymás mellett, az egyiken
zöld a háttér, középen pedig fehér
a galamb. A másik képen a háttér
és a galamb is fehér, de a galamb
körvonalait jól látni, merthogy kék
ceruzával rajzolták a hófehér,
üres papírlapra. Hogyha a mélyzöld
hátterű képet harminc másodpercig
bámulod, majd hirtelen ránézel a
másik képre, a fehér galambot ott
már zöldnek látod, a háttér azonban
fehér marad. Az illúzió addig
érvényesül, amíg folyamatosan
pislogsz, pislogatsz, mint akinek a
valóság belement mindkét szemébe.
Fehér
Fehér galamb ül a börtönkerítésen,
jól megrázza magát, tollát tisztogatja,
magasba száll, röppen dolga végeztével,
sötét ürülékét fehér falon hagyja.
Szembenéz most velem az utolsó óra,
világ végére űz, mindvégig vigyáz rám,
szabad esőcsepptől lúdbőrzik a tócsa,
belőle kortyol egy eltévedt vak bárány.
Hófehér falakkal tüntet a valóság,
békés fehér galamb az igazság rajta,
hirdeti a nagy fal, tiszta, mint a jóság,
de a galamb büszkén, magától leszarja.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. februári számában)