Ferencz Imre: A jobb lator dala és más versek

A jobb lator dala
Hevertem szalmán töreken
forgolódtam jobb helyeken
ragyogott az ég felettem
hittem tebenned Istenem

bár nem voltam én eretnek
mégis keresztre szegeztek
Uram én téged szeretlek
remélem szélnek eresztnek

hirdetem majd az Igédet
a Mennyet ha nekem ígéred
hálám irántad temérdek
szabadon valahogy megélek

Mise
Felkelt a nap véget ért
az éj fekete mágiája

szól a harang árad a hangja
hétkor nyit már az Isten háza

térdepel
rózsafüzért morzsolgat
köszönetet mond hálát ad
öreganyánk
mámink nannyónk nainkánk

Isten irgalmaz könyörül rajta
neki bocsájt meg leginkább

Játszma
Csontfigurák és paszuly...
Rakosgat minket a Nagyúr.

Sakkozik, néha malmozik.
Legalább nem unatkozik.

A figurákat le-leveszi,
aztán rendre visszateszi.

Így húzza ki a telet.
Úgy hívják: Gambit-művelet...

Tudja, hogy mi a vezércsel.
Játszik az eggyel, az egésszel.

Többet tud ő, mint a nagyok,
a híres világbajnokok.

Lépik éjjel a fehérrel,
nappal meg a feketével.

Mi vagyunk a keljfeljancsik.
Tesz-vesz az Úr, szórakozik.

Hogy állunk Uram, a meccsel ?
Ki veszít végül, és ki nyer?

Művészi sakktábla, op art...
Sakkozzunk Uram, tovább!

Lefelé
Angyalok
voltak
valamikor
ezek az
ördögök

ifjak szépek
voltak

valamikor
ezek a vén
dögök
valamikor
régen
szaladtam
hegyre
felfelé

most már
baktatok
meredek
lejtőn
lefelé

Nevek
Gyermekkoromban azt hittem,
hogy egyedül vagyok a nevemen,
de aztán rádöbbentem arra,
hogy még tucatnyi embert
hívnak úgy, mint engem.
Volt köztük tanár, pap,
kollektívelnök, sofőr, milicista stb.
Előfordult, hogy összetévesztettek,
és tisztáznom kellett a félreértést...

Ugyanazon név – és mennyi sors!

Gondolom, születésem idején
nagyobb mennyiség volt raktáron e névből,
ezért aztán jutott másoknak is...

Gyermekkoromban azt hittem,
hogy egyedül vagyok a nevemen, mint az Isten.
Aki - jöttem rá később - bár egyedül van,
sokan mégis más-más néven ismerik,
és azt hiszik, hogy csakis az övék.

Lábbelik
Hány lábbelim volt
amióta megtanultam járni!
Cipők, bakancsok, csizmák...
Volt, amelyik nagy volt, a másik kicsi,
az egyik leette, a másik feltörte a lábam.
Fekete, barna, hétköznapi és ünnepi
lábbelik voltak, amikben gyalogoltam,
jöttem-mentem, porba vagy sárba léptem...

Hány lábbelit nyűttem el, Uram,
hogy ne járjam le térdig a lábamat!
Megállok egyszer majd előtted
mezítláb, mint hajdanán a sorozó bizottság előtt,
és így szólok:

„Uram, míg szárad a kapcám a Holdon,
döntsd el, mi legyen a további sorsom!”

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)