Ferencz Imre: Versek

Panaszra persze nincs okom,
csak öregszem, s ezt naponta megtapasztalom.
Fogy, vagyis egyre inkább kiteljesedik az életem.
Még teszek-veszek, amíg tehetem, amíg vagyok.
Amíg még tart a történetem.
Hát volt, ami összejött, s volt, ami összement,
vagy mielőtt a helyére került volna,
megkötött a beton,
és disznók elé szórtuk a gyöngyöket.
Köntörfal vagy könyörtelen közöny vett körül a közön:
Mi volt a vers? Nem más, mint gyónás, ahogy Jónás
is a cetben gyakorolta a fohászt.
Vétkesek közt cinkos, aki néma, vallottam én is,
ezért Ninivébe mentem prédikálni, ahol csak
szélbe kiáltott hahó lett a szó.
Szemberöhögött a nép, hiába mondtam az igét,
hogy akik nem vetnek véget a bűnnek,
Isten kénköves esővel bünteti
azokat.
Panaszra persze nincs okom,
örülök, hogy maradt még időm elnémulni,
e földi létben még hallgatni a végtelen csendet.
És ne emlegessük a Ninivéket!
Tudom, elnyel maholnap a vaksötét-cet,
amelynek gyomrában már
nem talál meghallgatásra ima.
Néma maradok majd:
örökre a Semmi cinkosa.

Nem fér kétség ahhoz,
hogy egyre inkább meghalad engem az idő,
növekednek már az öncsonkítás esélyei, amikor fát vágok,
amikor a jobbal lesújtok, fenyegetően suhan el
a bal kezem mellett a fejsze.
Még megvannak az ujjaim, a végtagjaim,
de maholnap lehet, hogy már híjával találtatok.
Vagy törve. Nem kezdek már érteni az életemhez.
Maholnap leszázalékol engem az Úristen,
vagy teljesen lenulláz...
Nézem az újabb nemzedékeket, amelyek
az ábécé utolsó betűit tűzték a zászlaikra:
X nemzedék, Y nemzedék... Azt hiszem,
már a Z is itt dübörög a hátunk mögött.
Azon tűnődöm, mi lesz a következőkkel,
ha elfogy az ábécé?!
Fogynak az esélyeim, ami a jövőt illeti.
Félek, hogy belelépek egy rozsdás szegbe ott,
ahol éppen most dózerolják le a múltat,
s ahol rendszerint nosztalgiázva ácsorognak
a magamfajták... Ajánlatos lenne beoltatni engem tetanusz ellen!
Ajánlatos lenne ott csatangolni, ahol még nyílnak a virágok.
Ajánlatos lenne virágot szedni, mielőtt alulról
kezdeném szagolni az ibolyát...
Gondolom, a hamvasztásomat és a temetésemet már online
intézi el az utókor. Amely máris topon van, két kézzel zongorázik
a laptopon. Ha verset ír, csak amúgy ömlik a tudatalattijából a
tudatlan életérzés. Amihez én már csak hümmögni tudok.
Én ma már csak bólogatok, amikor arról értesülök,
hogy Kate Hao mint a The New Press kiadó
reklám- és marketingasszisztense a Washington University színeiben
fellépett a College Unions Poetry Slam Invitational estjén.
Tudom, nem hívnak meg már moderátornak engem
a Nepotu lui Thoreau irodalmi körre, de azért nincsen
semmi harag az én szívemben.
Kapd el a bal kezedet,
amikor a jobbal lesújtasz a csutakra!
Igyekezz, hogy ne találtassál híjával, és törve se!
Ne lépjél rozsdás szegbe ott, ahol éppen dózerolják a múltat,
és ahol te is ott ácsingózol, bámészkodol a hasonszőrűek között!
Hagyjad, hogy az Úristen szép csendesen leszázalékoljon!
Hagyjad, hogy az Úristen szép csendesen lenullázzon,
és aztán megvonhassa a mérleget.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. augusztusi számában)