Iancu Laura: Versek

2021. október 12., 14:05

A hét szerzője rovat e heti vendége a József Attila-díjas Iancu Laura, tőle ajánlunk új írásaiból.

 

Aknay János: Megváltó (akril, vászon, 70 × 60 cm, 2015)

Szeptember második vasárnapján

Írnom kellene őszentségének.
Birsalmasárga papírra, acélszínű
betűkkel, ahogy talán már meg is szokta –
de idén nagy fagyok voltak, és ami
túlélt, mind selejt, szóra: nem érdemes.
A csontvázok állapota
megérne egy misét. Tollakat látok mindenütt,
és üres sírokat, a farkasréti temetőben.
De manapság a feltámadással
kit lehet vigasztalni? Ingyenes az ellenszer,
ki akar ma már meghalni?
Gyalog járok, ahogy a felhők szétfolyva
csavarognak. A mellékutcák között
válogatva, megélem szabadságomat.
Reklámot látok, elfordulok –
aztán futok, loholok, mint a vad.
A plakátnak száz lába
van, utolér, agyoncsap.
Ezt a regényt nem Tolsztoj írja,
ez háborút megszégyenítő: Pan. De, mi a’…?
Emlékezteti, atya, ez a ravatal
az örökzöld Paradicsomra?


Megérzem

A fák időnként megállítanak,
megáll ilyenkor velem a Hold is,
nem mintha egyirányba tartanánk,
szusszanunk csak majd kérdezzük tovább,
mégis: minek s hova?
Mióta már és meddig még?
Magammal hordom,
mintha szívverésem volna,
a Nyugatra forduló Napot.
És amint este lesz: megérzem
tejillatodat.
Nagykezű, nagylábú, nagyidős
csecsemő vagyok.

A presszóban

Mennyit hazudtál homlokodtól a szádig!
Egyetlen este, néhány pillanat alatt,
hogy ami hamis, igaznak látsszék.
Mindenütt ugyanazok a székek,
ugyanaz a kávé a
a vérszegény lábak,
kik maguk is hazudnak.
Hazudják a szemnek,
hogy amit lát, azzal marad.
Tapétázott falak között ülünk
s te nézed a kivetközött lányokat – ezt, így,
nem használjuk, teszed szóvá –
ó, idegesít, hogy látlak,
nagy kalapod s még nagyobb
árnyékod alatt:
látom halhatatlanságod.

Látás útján

Illatod után nyújtottam fejem,
nem hittem már szavát a véteknek –
mert miféle bűn volna a sajgás,
miféle bűn a kimondhatatlan szorongás –
ha látta is, mit látott Isten
felfázott kicsi veséimben?
Vesztes vagyok, nem bűnös,
a foltom vadhajtás.

 

Kimenőcédulák

láncot kötök Krisztus
szögelt lábára
lyukas szíve elvérzik
jobb volna neki ha maradna

*

vonatra szálltam
akkor Madéfalván
emlékművek közé siklottunk
ünnepnap lehetett vagy kiújult
lázadásunk

*

vízszintben a fájdalom
földnyelven beszél

*

rendelj hozzám lengőhidat
hasonlatokból szobát
nélküled írom
e páros beszédet
és Isten megbocsát

*

szép volt a vihar
szép volt a mosdott halott
a lobogókba kapaszkodó
egynyári bogarak

*

öled szegletkő
kezed gyertyaláng
harangok zúgják
liturgiánk

*

ott folytatom
amit a víz mondana
ártatlan bodzavirág
naponta viszik róla a tűzifát
mennyi kavics várja
vissza árnyékát

*

mit mondana Bach
a hamis orgonára
osszuk szét darabjait
mintha csontod csontom volna
mintha tudná fél testem
miként lesz félegész