i’m waiting for you
Belső sóhajod vagyok.
A tőled kapott cigaretta
Füstje ég kezemben. Nézem, milyen szép ez a délután.
Bárcsak itt lehetnél. Lábnyomaidat megtartotta a parketta,
Illatodat pedig a pulóverek, miket sokszor felpróbáltál.
Nem mindig volt időnk egymásra. Mai napig kísértenek az emlékek.
El-elkövettem néhány hibát, amire nem voltam büszke,
És persze te se.
Szívem feketén pihen a mélyben, mint széndarab.
Kopár és elviselhetetlen.
Kínomban az almacsutka oldalamba harap.
De miért tud édes lenni hozzám, ez a kegyetlen
Meggyötörtség?
Lehajtom a fejemet. Terheimet könyvbe zárom, és leteszem.
Mikor eljön a reggel, kávézni megyek
Ki. És azt hiszem, hogy te vársz rám.
Nem fog visszajönni az a tavalyi tavasz.
Könnycsepp maradtam neked
Kék dobozba csomagoltam a meglepit.
És hogy a feleslegesnek vélt vitáink miatt nem haragszom.
Szeretem, mikor a márciusi nap felmelegít.
De valahogy a fejemben üvöltenek azok a vasárnapi harangszók,
Amiket múltkor nálad hagytam, csak úgy, szimplán.
Szemöldöködet festetted ki, nem is figyeltél rám.
Szerettem, mikor a márciusi nap besütött a verandán.
Nagyon szép kis délutánunk volt. S az utcán,
Mikor a mozgás halkulni kezdett, mint itt legbelül e szív.
Úgy éreztem, hogy velem már nemigen törődsz.
De hogy szerettél is? Nem is volt olyan fontos. Beszív
A bűntudat. Nézd, könnycsepp maradtam neked. De te akkor is letörölsz.
Rólad zengek
Szívemet is csak te melegítetted fel
Hogy ne kuporogjak a hidegben türelmetlenül.
Zajos álmaimat te csitítottad el mindörökre.
Csakis rád várok, rólad zengek szüntelenül.
Kerestem ágyamon, párnák közt az illatodat,
Hogy mélyen beleszippantsak azokba a pillanatokba,
Mikor vigyáztunk egymásra, s ahogy ránk szállt az éj,
E kellemes bársonytakaró, mi beborította egy szürke kék
Pocsolya. Most a hold süt be ide. Nem szeretem.
Leskelődik, hogy alszom el nélküled.
Bár tudom, hogy az a láng, még mindig ég legbelül, s szemedet el nem vehetem,
Mert irigye lettem már. És téged követlek.
(Karantének)