ifj. Géczi Lajos: Versek

2020. június 08., 23:14
Berde Amál festménye

i’m waiting for you

 

Belső sóhajod vagyok.

A tőled kapott cigaretta

Füstje ég kezemben. Nézem, milyen szép ez a délután.

Bárcsak itt lehetnél. Lábnyomaidat megtartotta a parketta,

Illatodat pedig a pulóverek, miket sokszor felpróbáltál.

Nem mindig volt időnk egymásra. Mai napig kísértenek az emlékek.

El-elkövettem néhány hibát, amire nem voltam büszke,

És persze te se. 

Szívem feketén pihen a mélyben, mint széndarab.

Kopár és elviselhetetlen.

Kínomban az almacsutka oldalamba harap.

De miért tud édes lenni hozzám, ez a kegyetlen

Meggyötörtség?

Lehajtom a fejemet. Terheimet könyvbe zárom, és leteszem.

Mikor eljön a reggel, kávézni megyek

Ki. És azt hiszem, hogy te vársz rám.

Nem fog visszajönni az a tavalyi tavasz.

 

 

Könnycsepp maradtam neked

 

Kék dobozba csomagoltam a meglepit.

És hogy a feleslegesnek vélt vitáink miatt nem haragszom.

Szeretem, mikor a márciusi nap felmelegít.

De valahogy a fejemben üvöltenek azok a vasárnapi harangszók,

 

Amiket múltkor nálad hagytam, csak úgy, szimplán.

Szemöldöködet festetted ki, nem is figyeltél rám.

Szerettem, mikor a márciusi nap besütött a verandán.

Nagyon szép kis délutánunk volt. S az utcán,

 

Mikor a mozgás halkulni kezdett, mint itt legbelül e szív.

Úgy éreztem, hogy velem már nemigen törődsz.

De hogy szerettél is? Nem is volt olyan fontos. Beszív

A bűntudat. Nézd, könnycsepp maradtam neked. De te akkor is letörölsz.

 

 

Rólad zengek

 

Szívemet is csak te melegítetted fel

Hogy ne kuporogjak a hidegben türelmetlenül.

Zajos álmaimat te csitítottad el mindörökre.

Csakis rád várok, rólad zengek szüntelenül.

 

Kerestem ágyamon, párnák közt az illatodat,

Hogy mélyen beleszippantsak azokba a pillanatokba,

Mikor vigyáztunk egymásra, s ahogy ránk szállt az éj,

E kellemes bársonytakaró, mi beborította egy szürke kék

 

Pocsolya. Most a hold süt be ide. Nem szeretem.

Leskelődik, hogy alszom el nélküled.

Bár tudom, hogy az a láng, még mindig ég legbelül, s szemedet el nem vehetem,

Mert irigye lettem már. És téged követlek.

 

(Karantének)