Kassay Sára: Az eltévedt Zeitgeistnak és más versek

2022. november 19., 11:02
Shanatya Tahpor (TH) – The Horizon dawn of loneliness / Láthatáron a magány – fametszet (70 x 100 cm / 2022)

Az eltévedt Zeitgeistnak

pszichém váladékából szavakat formálni,
s nem leépíteni szart a várból,
sorok közt megbújva
szorongani s úgy beszélni,
hogy valamit mondani,
és nem kongani a bennem levő magánytól.
romantikusan helytállónak lenni,
egy nevesnek barokk stílusban
választ adni színlelt eredetiséggel,
s gyermekileg örülni a feketelevesnek.

A nemzedékem, akár csak én.
Én, akár csak a nemzedékem.
Az utat előttünk monitor világítja
kéken – nem gyertyafény.
A csend, amit hallok,
annyi az enyém,
csak hallgatásom hibátlan,
bedarálnak a metamodern malmok.

 

Aszfalt

Hullámzik az aszfalt és
Oszlopokra szegezett égitestek melegét várom
Ábel vagyok a kőrengetegben,
A legapróbb világos pötty vagyok
egy fekete vásznon.
Az éj sötétje világítja utam, magam vagyok,
Csatornákból minden szennylé elém cseppen,
Nem én mentem át a vízen,
Magyar szó vagyok az idegenben.

 

Reggel

a szomszédban készül a kávé,
negyed hat van.

olyan váratlanul jut eszembe Isten,
mint egy régi olasz sláger,
amire percenként
hatvan szívverésem hangolódik,
aztán napokig nem tudom kiverni a fejemből,
végül mégsem találom meg.
így vagyunk mi,
ha keresem csillagos égtől elkezdve
a bugyis fiók legaljában,
nem válaszol, lehet, nem is emlékszik
rám, csak kicsit halványan,
akár anyám többi régi ismerőse.
minden alkalommal, amikor sírni kezdek,
reménykedem benne, hogy megsajnál
és hogy azért néha én is
eszébe jutok neki,
de nem talál.