Zöld Szalon
Miért nem kívánom, akit szívemből szeretek?
És akit minden sejtem kíván, így miért
szeretem meg? A hegyek között csönd volt,
nyári hideg,
aszfaltcsíkon álltunk, éjfélre járt: a fák
nyugalmat adtak. A falu egyik végéből a
másik végébe értünk, hogy kicselezzük a
fényszórókat.
Emlékszel a béna csókjainkra? Hogy
mondtam, ami eszembe jutott? Emlékszel
még a Zöld Szalonra? Úgy voltunk a
földön, mint az állatok. Nekem mindig
ugyanaz vagy: látlak izzadt hajjal a
legtitkosabb félszobában, közel hozzám,
majdnem ugyanott. Látom a szemed, érzem
az illatod: tudom, hogy ki vagy, tudom, ki
vagyok.
Óperencia
A kanapémon ülsz és az ördög irányít
engem. Már csak húsz perc: arról beszélünk,
mi történt veled az irodában. Ki van ki ellen,
ki a toxikus: a tulaj vagy a piáros Icus?
Közben Napok hunynak ki, Óperenciába
fullad a gyerekkorunk: nem hiszünk a
csodában, csak a pinában és elborít a nemi
izgalom.
Beterítesz, mint az álom: a húson túl látom a
szemed. Keményedik a csiklód a számban,
elmozdul a fény a szobában, hat a rím és
hétfejű a sárkány: én a világ végét várom.