Életkép
A szél a parton megpihen,
a lombok árnya hallgat.
A fák közt nem jár senki sem,
a csend dajkál egy gallyat.
a Hold a tóra inni dől,
s elringatózik halkan.
Pár csillag bámul messziről,
a látvány több, mint dallam.
Viskó felé egér oson,
s innét a nyűtt küszöbnek,
halvértől mocskos láboson
kövér legyek nyüzsögnek.
És ott, hol mindez véget ér,
hol nincs tovább a vászon,
a festő pénzt remél ezér',
s mereng a folytatáson.
Öregkor
Itt szúr, ott fáj, amott meg zsibbad,
a nap vakít, a holdfény rádijeszt.
Az ágy kemény, a széked kínpad,
se jobb, se más, hiába bármi teszt.
A doktor úr belülről ismer,
a kedves nővér gyakran méreget.
A gyógyszerész, a szorgos mixer
reményt ígér és szende, kék eget.
Az ószeres felőled kérdez,
a volt brigád levélben támogat.
sokat merengsz, beszélsz egy képhez,
színezgeted a halvány lángokat.
A hírlapok könnyen becsapnak,
apróbetűk fordulnak ellened.
Dolgod, ha nincs, csinálsz magadnak:
leejted ezt, amazt meg felveszed.
A kiflidet teába mártod,
zsírtól, cukortól óvnak, tiltanak.
Hajad kevés, mind több a ráncod,
s fáradt tüdőd a lejtőt bírja csak.
A tükrödet csúfnak találod,
a holnapot még újragondolod.
Szobádba lépsz, ölel magányod,
s megint a csendnek döntöd homlokod.