Képzavar
A fal színes, szép, tervezett a látvány,
ki megfigyel, átlát az ablakon.
Rég nem merengsz a furcsa árnyak láttán;
lent díszletek, fent műanyag plafon.
Csak bólogatsz, kezed zsebedbe mélyed,
kérdezni mersz, a rendszer válaszol.
Illőn köszönt szerepre szánt személyed,
kiint feléd egy izzadt maszk alól.
A tükröt féled, túlmutatna rajtad,
lámpád köré képzelsz pár csillagot.
Azt gondolod, épp úgy lett, mint akartad:
veled marad, mi eddig ringatott.
Emlékeid időnként felkavarnak,
elméletekkel nyugtatod magad.
Bedőlsz egy aljas, gyártott képzavarnak,
mert elhiszed, csak így lehetsz szabad;
s hiába hát, hogy mindened feladnád,
akármihez kevés a sóhajod,
talán, ha majd valódi éned hat rád,
s még lesz miről s miért lemondanod,
lelkedre zárt szobád lebonthatod.
Gödör
A lámpafény homályt köhint a kőre,
ködökbe veszni itt sosincs korán.
A késő bánat ellen jó a lőre,
bódít a kínzó megbánás során.
Az ablakrácsról méla csendek lógnak,
a felső polcon pókháló remeg.
Egy rózsaszál a fröccsöt hitte bóknak,
hervadtan ébred: ez sem érte meg.
Az ajtó mellett nagykabátban ülnek,
elnyűtt zsebekben aprópénz lapul.
Egy vesztes épp az árat érzi nyűgnek,
hogy fel sem eszmélt, úgy maradt alul.
A kiskirályok hűs pezsgőt nyakalnak,
a pultos diszkrét, illőn mit se lát.
Egy szédelgő hosszan mesél a falnak,
s mert félbolond, szeretne egy teát.
Egy ingyenélő más kárára rendel.
a korty-leső nem adja fel hamar.
A helyzetet két álarc tartja szemmel,
mert tudni kell, itt lent mi mit takar.