Idén április
Szép kék az ég, hűs fény babrál a kertben,
a szél a fákra csendeket sodor.
A macska mozdul, apró lepke rebben,
a tócsa tükrén ring egy rőt bokor.
A nyirkos járdán férfi lépte koppan,
mögötte asszony tolja gyermekét.
Oszlop tövében gyűrött, szürke rongy van
s elszórt csikkek hevernek szerteszét.
A kisközértnél két munkás ebédel;
szalámi, zsemle, olcsó alkohol.
Odébb a postás csönget egy levéllel,
felé a háztól hangos eb lohol.
A buszmegálló padján lányok ülnek,
ma sincs tanítás, mindegyik nevet.
Motor visít fel, hangja fáj a fülnek;
szemközt az óra most mutat delet.
Amott a bár: árnyéka önmagának,
a rézkilincsen lóg a rendelet.
A sörteraszra vadgalambok szállnak,
közéjük ülni maszkban sem lehet.
Következtetés
A lelkem súlyát válladon lemérted,
magunkra zártál ajtót, ablakot;
felém hajoltál, vártad, szóljak érted,
miközben éned rád sem hallgatott.
Vigaszt találsz: a gyávaság merész tett.
Nem kérdezek, s ha újra képzelem
a részletekkel eltakart egészet,
engem becsapni énem képtelen.
Csak ennyi volt: szép és felfoghatatlan;
mi megmaradt: lehet felejtenem
és látnom azt, úgy bújsz meg félszavakban,
mint bennem épp egy baljós sejtelem.