Kovács Újszászy Péter: Versek

2022. január 06., 09:27
Szemadám György: Interieur kalitkából szabadult madárral (olaj, vászon, 99,5 × 80 cm) – Fotó: Haris László

Világítók

Hangok szűrődnek ki az üres kalitkákból,
minden ülőrúd csonkított kereszt.
A rácsokra illesztett madárfürdetőben
nem szórakoznak a zebrapintyek,
és a varjú sem várja,
hogy a fejünkre ülhessen ébredés után.

A földön alszom ma is,
bár nincs, aki a kanapét elfoglalja.
A karfákba mélyesztett fogak nyoma
őrzi a rottweilereket.
Sokszor nehezteltem rád,
mert helyettem inkább melléjük bújsz.
Néha elképzelem, ahogy átkarolod őket,
és okkersárga dombokról álmodtok;
okkersárga dombokon napfénycsecsemőkről,
akik kutyáinkba kapaszkodva teszik meg az első lépéseket.

Látod, a fény önállóan világít már.
Csillogtok ti is, érdekes család.

Pásztormadár fészkel romjaimon.

 

Egybeforr

Mintha albatrosz tollakon járnál,
lépteid nesztelenek.
Ha csípőd sziklapárkány lenne,
uhuk fészkelnének rajta,
de kőtömb nem vagy.
A fürdőajtón ruhátlanul lépsz ki,
lábikrád berki szellőrózsa.
A mentett varjú a válladra száll.
Egy karcolást sem ejt bőrödön,
úgy kapaszkodik.
Arcodhoz simítja fejét.

Az előszobában várlak.
Kigombolod az ingemet.
A fekete veréb akkor is veled marad,
mikor egy lakrésznyi intimitásban
közelebb húzódsz ébredő hímtestemhez.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. decemberi számában)