Laczkó Vass Róbert: Versek

2020. szeptember 08., 10:33
Kaliczka Patrícia: Féreglyuk Andersen kertjébe (olaj, vászon, 135 × 150 cm, 2015–2017)

Matutinum

kék esernyővel imbolyog a hajnal
értelmetlen színfolt a szürkeségben
arcomhoz igazított mosolyoddal
várom hogy a város magához térjen


kialvatlanok a forgalmi lámpák
nyúzottak mint a nagy szeretkezések
elszomorít a szükségszerűség hogy
a visszapillantó tükörbe nézzek


téged idéz egy tétova harangszó
tegnap a simogatások napja volt
holnap újra élesednek a kések


ma reggel még levendulaillatú
verejték csordul a homlokzatokról
s átnedvesedik rajtam ölelésed

 

Számvetés

eltékozoltuk napjaink
elittunk minden estét
kalandjaink fakulva mint
papíron tinta festék
beláthatatlan ködgomoly
oldódik szét a tájban
hiába tisztul fel a kép
ha legbelül hiány van


szerelmed inkább kocsmakert
ülünk egymással szemközt
imbolyognak a képsorok
már össze semmit nem kötsz
ez is megtörtént amaz is
most rendet kéne tenni
bár tudom kínkeserves így
egymást fogjuk megenni


nem alkudozni kértelek
de párbajozni hívlak
mert már pillére sem maradt
a köztünk ácsolt hídnak
ha gyáva vagy hát menekülj
próbálj messzebbre jutni
vagy ezzel ölsz vagy megölelsz
csak így fogsz megnyugodni

 

Samsara

annyi mindenről kellene
hogy szinte szégyellem már
a bennem zendülő zene
megrögzött szólamot jár


valami mantra felpörög
imamalom tekercse
zabolázatlan ösztönök
örvét hogy megteremtse


kipárologtad önmagad
feledés mocsarából
elandalít majd megtagad
mindent felold a távol


mint egy tibeti szerzetes
alakod égbe ködlik
erőtlenséged hogy szeress
fohászaim felőrlik


beleszédül az értelem
ahogy forog a henger
viszi szerelmek végtelen
sodrát az égi tenger


annyi mindenről kellene
de minden törvény megdől
s a téged kolduló zene
kilép a naprendszerből

 

Zsoltár, apokrif

arcod hiába féltelek
bizánci szentség szétpereg


gyűjteném össze köveit
csak tudnám melyik volt melyik


toronylakóra félnomád
vigyáznom kellett volna rád


betűzni mint egy tönkrement
lerongyolódott pergament


amelynek ritka kékjein
maradt egy megváltásnyi kín


s amely ha hozzám átragyog
talán megváltható vagyok


hiába minden összedőlt
alattunk fölhorkant a föld


s fejünkre festett vakolat
hatalmas álmunk ránk szakadt


minden összefüggéstelen
hasadni kezd az értelem


s a fel-felötlő gondolat
papírhajóként szétrohad


veled hiába szólhatok
dadogva gyártott mondatok


szótagjaikra bomlanak
mert meg sem csókolhattalak

 

Tizenkettő

kalandjait ki vándorbotján
viszi jakab zarándokútján


tikkadón damaszkuszi portól
töltesz az emmauszi borból


zár az ölelés nem ereszt el
belefeszülsz andrás-kereszttel


péter vagy ím ki megtagad ma
hajnalra nem ismersz magadra


bertalan bőrét vezekelve
mint az éjszakát vetkezed le


mennyit ér ifjabb jakab álmod
meg nem vallható tanúságod


s mi marad mondd a sok titokból
mi taddeusból vagy simonból


önmagammal adósod lettem
mintha csak máténak fizettem


de te harmincért júdás lettél
habár a legjobban szerettél


nem maradhattál hű tanítvány
jános-szelíden vagy te hitvány


gyolcsait most a folytatásnak
bizonygathatom csak tamásnak


hitetlen vagy ki babonát hoz
somlyói babbamáriákhoz


s mint szivárvány egy jelenésbe
simulsz bele a feledésbe

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában)