„Azért fenyít az Úr nyomorúságokkal, hogy el ne kárhozzunk a világgal együtt!”
(1Kor 11, 32)
Látod, Uram,
milyen kicsik és gyengék vagyunk,
kik hatalmasnak és erősnek képzeltük magunkat:
hiába a tömérdek pénz, fegyver, tudás,
még láthatatlan teremtményed is
térdre kényszerít minket s ránk nevet róla
a lipidburkos, gömbmosolyú,
átoktüske-koszorús, koronás-glóriás halál.
Látod, Uram,
milyen kicsik és gyengék vagyunk,
kik isteneket játszottunk ostobán,
s azt hittük, legyőzhetetlenek lettünk
és mindent uralunk, de közben nem
vettük észre, hogy elvesztettük
szeretetre született, valódi önmagunk.
Bocsásd meg, Urunk,
hogy elfordultunk tőled,
kételkedtünk benned és magasztaltuk a bűnt,
megvetettük szent törvényeid!
Bocsásd meg, mennyei Atyánk,
önzésünket és nagyravágyásunkat,
okoskodásunkat és hitetlenségünket!
Adj most erőt és enyhülést a betegeknek,
adj erőt és bölcsességet a gyógyítóknak,
s add, hogy imáink megmentő karanténjában
megmenekülhessünk lelki vírusainktól is:
a szorongástól, a félelemtől, a pániktól!
Emeld fel a mélységből árva emberarcunk,
áldásod terjeszd ki minden szenvedőre,
s őrizz meg minket irgalmasságodban!
Bízunk, Uram, szerető gondviselésedben,
s kérünk, vizsgáld meg szívünk és elménk,
árasszon el minket bátorságod és világosságod,
hogy alázatosan megérthessük akaratod,
hogy a Te Igéd fényeskedjen felettünk,
s a kijózanító gyengeség és pusztulás után,
a Te örökkévaló országod kezdhessük el
építeni végre itt, a Földön is!
Ámen.
(Karantének)