Lázár Kinga: Rontás és más versek

rontás
a lovakat azóta se etették
az almásderes kanca ellett
s zöld szemű csikót szült

valami megjelölte
azt susogták a faluban
s még a héten
máglyára kötözték
a falu füvesasszonyát

de hiába éheztek a lovak
s kötötték ki érett bőrrel
mindenki a magáét
a kapu elé
a szemöldökfákat az első
csikó vérével bekenve
(így sorakoztak a szürkék,
a homokszínűek, a félkesék,
a csillagos homlokú hókák)
az almásderes csak szoptatta
zöld szemű csikóját

s nem apadt el a teje
a máglyára kötözött
asszonynak sem
szájából zsályát köpködött
a csecsemősírást elverte
a lovak éhes nyerítése

Duna
itt a Duna szelíd
papírhajókkal játszik
a lágy nővér teste
kibomlik a tájon
csigazátonyra tapadt tollak
fésülik a combok pihéjét
a lányai tiszták s zöldszeműek
egymásba kapaszkodnak
lebarnult mellük nem látszik ki a vízből
ezüst láncukra alga tapad
itt a folyó szelíd nem csattogtatja a fogát
nem emlékszik a zivatarra
Ágnes asszonyra s a rongyokra
az eső is lemossa, lemossa, amit letud
ne aggódj, Ágnes, az iszap
az iszap elfedi, amit lehet
itt a Duna szelíd
a lányai tiszták s zöld szeműek

amit tudok az ösztönökről
az állatokat ismerem
a lüktető testek melegét
a deltaszerű duzzadt ereket a csuklókon
a halánték rángó idegét
és persze a harapást

az őzek nem ismerik a ragadozókat
anyám legalábbis ezt hiszi,
hogy csak a vadászok tudnak mindent
a húsról, a bőrről, a szőrzet tapintásáról
de én láttam őzet
az erdő cserjefalából kinőni
anyámat magára emlékeztette
a prédaságot azt mondja
tőlük örökölhettük
féltem, mert tudom
a menekülőutak mind
az erdőbe vezetnek
és nincs semmi a fák között
ami szívesen látná a vadászt

Lizivel a halál utáni élet lehetőségeiről
Lizi, ez itt a tenger
a korallzátony paplanja
a testek lenyomatát évmilliók óta őrzi
ha beleteszed Lizi a lábad
sok millió más lábbal egyszerre ficánkol
valamikor fáraók, vagy partraszállók,
vagy matrózok
(vagy ki tudja miről tanultál) álltak ugyanitt
Lizi, szerinted ez nem elég
bizonyíték az újjászületésre
te miben hiszel mi lesz veled
ha egyszer meghalsz
a tenger vagy valami más
a kertünkben az omlós föld
magán viseli-e majd a tenyered nyomát
Lizi te ugye nem kell félj a haláltól