Luzsicza István: Versek

Apám régi magnókazettái között

porosodnak húsz éve már több is talán

s annál is régebben jött egy gyöngyhajú lány

aztán én csak fújom a dalt azóta

hogy beleremeg a vén Európa

de mégis elcsendesedik acélváros

ha halkan megpengeti Johnny gitáros

s mi Chicago halálának éjszakáján elveszett

a felkelő Nap háza környékén tán még meglehet

márpedig itt jön a Nap és fényénél jól látni ha

újra nyitja kapuit a Hotel California

előmerül a rég letűnt Atlantis

vele jönnek a szving szultánjai is

s ahogy a párizsi lányhoz ballag a katona

megértő mosolygással nézi Lady Madonna

végül ha eloszlott a füst a víz fölött

akkor aztán csak bátran lökd ide a sört

mivelhogy nem kell ma tej úgysem

nincs ilyen a polip kertjében

ahol Dimitrij Lénáról mesél éppen

még ha nem is hallja csak a hold az égen

de tudjuk kell legyen egy angyal ott

és hogy azok a boldog szép napok

Xanadu legendájáról zengedezve

lelnek rá a varázslatos fehér kőre

invitálva: gyere-gyere ki a hegyoldalba

s velünk fut nem előlünk a menekülő róka

s ha csak harmonikán szól a mennyből az angyal

vagy csupán leülünk száraz kiégett aggyal

mégis szabadabban lélegzem végre

hát ne fesd még ne fesd feketére

nem lehet még itt a búcsúzás – nem még

de ha mégis: úgy hiszem ez így volt szép

sírköveden egymás mellett a két évszám

hátul két unokád születési éve:

egyszerre tekint a kezdetre s a végre

dátum és megfogyva növekedő létszám

sírköveden most is koszorúk mécsesek

neved apróságok silabizálgatják –

egykedvű virágok s pislákoló gyertyák

apadva is őrzik emlékezetedet

apróságok nézik: nekik sírkő fénykép

nekik már a talán sosem volt múlt végképp

nekik az örök nincs jelene ami van

– másnak a megkopott önbecsapó vakhit

hogy sírköved úgysem takarhat itt senkit

és hazatérve ott várod a kapuban

maradék halászlé vöröse

megpempősödött spenót zöldjével

elfonnyadt lilakáposzta

halványsárgára száradt nokedlival

és mélybarna pörköltszafttal:

mi mindent és mennyi ideig

vagyunk képesek eltárolni –

nemes-e a kéksajt penésze

s akadna-e hülye elfogadni

ha megkínálnám

akár külön-külön is

de főleg egybeöntve

dizájnos műanyag vödörből

avagy keverjem el inkább

beáztatott öreg kenyérrel

és porhanyós kukoricadarával

hogy tyúkok elé vetve

élénksárga belsejű tojásokat

kapjak fizetségül

a másokra tukmált gyomorrontás

túlgondolt káröröme helyett

pedig lám

akadna elfogadni

önként jelentkező hülye:

egyik-másik bele is lefetyel

aztán ki jópofát vágva

bizonygatja a gazdag ízvilág csodáját

ki meg finnyásan öklendezve

rám mutogat

mintha valóban kínálnám –

láthatóan jobb helyen lennének

a tyúkok mellett

ha hajtanának feleannyi hasznot

ahelyett hogy

rőtté romlott kocsonyájukat

mákos tésztájuk fekete-fehér utóját

ők is hozzáöntenék

és akkor – istenemre –

tőlük se sajnálnám

baromfiudvarom aranyát

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 16-i számában.)