Mátyás Emőke Ibolya: Versek

Béklyó

Minden érintés nyomán
betűk képmásává kényszerül
a ránc eddigi egyenes vonala,
melyet életre keltenek
az elsuttogott magánhangzók
hanghullámai.

Márvánnyal borított padló
tükörképe a bőröm,
s minden rezdülés egy karcolás:
fekete buborékok veszik körbe
a bokámat
és vörös masnit bogoznak rá -
- béklyó.

Az ajkam árnyalata utánozza
a borfoltot a fehér ingen,
de estére felhőt festünk rá,
megtanítjuk hallgatni.
S mivel te a villa fogai közt is
látod a fém csillogását,
nem veszed majd észre
a folyamatos suttogást kárpótló
csendet.

Elindultam

A vonat ablakaira
feltapadtak a szobrok,
arcmásukat az üvegbe karcolták,
s a hang még most is
sikítva rohan a folyosókon.
Fekete filctollal most rajzolom
az árnyékokat.
S a játék az az egészben,
hogy folyékony nevetést és könnyet
csepegtetek a vonalak közé.
Ha a kipercent szilánk felsérti
az ujjbegyet:
két elmosódott csík rajzolja újra
az arcok vonásait.
És most van esélye a szavaknak,
hogy beleköltözzenek az üvegbe
és idővel kitörjék azt:
- elindultam.

Tintafoltok

Tintafoltok jelentek meg,
és a bőrömön fekete csillagok
rajzoltak maguknak saját
mitológiát.
Jövőt láttat minden pötty:
idegenek szeme mesél
valótlan valót rólunk,
de ha most ujjaiddal
végigsimítanál a szabálytalan
alakokon
(élő absztrakt művészet)
a hátramaradt bizsergéstől
lenne műalkotás a sóhaj.
Saját isteneket festünk,
- bezárjuk őket is a szobába
a boltívre tengert, szőnyeget
és a padlón elterülve
szavakat suttogunk fel a mélybe:
elterülve hangosan lebegünk.

Lángjáték
Csak két ujjal szorította
a láng nyakát,
s közben az ezüst gyűrű
ráfeszült a ráncos bőrre.
Vörös csíkba kódolt emlék
ékelődik a ránc mellé.
A lapon csak azért vannak
vérfoltok,
hogy elmossák a szavakat:
talán megzavar a piros-fekete
szöveg,
mikor te csak az árnyékot
látod a fehér lepedőn.
A képeket a falra
fordítva tette fel,
mert meg kell tanulniuk
önmagukba látni: támadó védekezés.
Majd a hölgy egy öngyújtóval
fog játszani a keret mellett
erőszakkal ösztönözve a tettre.
- kénytelen vagyok néha
szikrákkal körülhatárolni
a tetteimet, különben
csak üres bőrfelületet
hagyok magam után.