Az üvegépületben meztelenrevetkőznek az ösztönök:a tömeg a dobok ütemére lépdel.
Az ég felé tör a teremtmény,vérmes szeme megszállottja a kéknek,űzi, repülve hasítja a párát és a deret,majd – elérve a jeges, isteni mennyezetet –porrá őröli a tollakat a csontés a szárnyak adta lendület.
Mátyás Emőke Ibolya Székelyudvarhelyen és Patakfalván nőtt fel, nyolc éven át viselte a Tamási Áron Gimnázium egyenruháját. Az iskola Ébredés című diáklapjának főszerkesztőjeként ismerkedett meg jelenlegi mentorával, Farkas Wellmann Endrével. Orvosira készült, de a valódi útja a teológia felé vezetett, azóta tudja: nincsenek véletlenek. Meghatározó egységként tekint mindkét keresztnevére. A költővel gyerekkori olvasmányairól, főszerkesztői munkásságáról és az első kötettnek kéziratáról is beszélgettünk.
Ázott deszkák burkoljáka tornác falait.Érdesek már a faragott minták,kicsorbultak a hegyes levelek,nagyanyám szerint vele együtthervadtak el a rózsák.
A hold fényét megszűrtea pipadohány füstje.Emberi arcmásokat látoka polc oldalán megjelenni.
Mutatóujjammal összecsíptema fényelnyelő sávokat,s a tűrődések helyére ráképzeltemegy idegen tenyér térképét.
Ma, miközben sárga-feketeindákat festettem a falra,mitológiákból hívott istenek neveit ékeltema levelek közé,így könyörögve,és feláldozva a rádió zúgásáta hiányodért cserébe.
Az üzenet átadva, a hullám alólfelbukkan a palack,s zöld fény villan fel a képernyőn.Az ember a csillag szerint igazodik,mögötte, benne Istent hisz.
A csónak orrát nézve evezel:
tőlem távol – szerinted előre.
Te lebegsz tovább a víz felszínén,
s én a fénytörésbe
hazudom bele magam.
Tintafoltok jelentek meg,és a bőrömön fekete csillagokrajzoltak maguknak sajátmitológiát.
Bűntudat nélkül,és most az egyszer hihetsz nekem,azt kívánom,hogy minden pohár bor utánegyre élesebbenvélj látni magad előtt.
Látod a démont, ott áll előtted,Fekete selyemmel ölel.Borzong a lélek, segítségért kiált,
Szemedet fedi a sötét anyag,De erős a fény.
Ha találkoztok, gondolj rám is!
Az arcában élek,
A szeme az enyém.
Mozdulatait felismered.