Befejezetlen szonett
Körbe-körbe a holnapok elől menekülve
Egy hosszú álomból ébredsz majd örökre
Kormánya vesztett hajódon minden kötél elszakadt
Az őrjöngő tengeren vitorlád tépett rongydarab
Már ne várjon vidám nyári napsugárra
Aki önmagát magánya börtönébe zárta
S föllázadt a mostoha mindenség ellen
Bosszút állva az egyszer volt nem múló szerelmen
Lehetnék
Lehetnék valaki ha valakié lennék
Lehetnék part fövenyén hullámok dobálta üres kagylóhéj
Lehetnék a feledés ereiben sodródó szunnyadó emlék
A hold vonzásában kiszámítható szüntelen ár-apály
A tegnapok átaludt forradalmainak vértelen lábnyoma
A múlt sebein nyelvemmel végigtapogatva
Gyógyíthatatlan hegeket keresve újra és újra
Az ingyen kapott érzelmek értékét kutatva a szélben
Az ég malmai lassan őrölve hullajtják
Jövendölésük hamvát a mindenségre
Mert egykor mindenki más volt vagy talán semmilyen se
Mindennek megvan a maga miértje
Ahogy lenn ugyanúgy odafenn
Mikor veled vagyok minden annyira távoli tőlem
Szinte tapintható mégis elérhetetlen
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. decemberi számában)