Régi sérelmem,
fájdalmam,
vétkem:
részt veszek sorsodban
ezeréves hajnal óta.
De ha leszáll az est
holdfénnyel,
varázsszóval,
elengedlek akkor
bizalommal.
Nem teszlek
többé rabbá
magammal.
Égbe röpít,
földbe csap
ez az égő
áldozat.
Ám legyen tiéd
a szabad ég,
ami feltámaszt,
oltalmaz,
véd.
*
Van válaszom,
de nincs meg a kérdés.
Van órám de
nincs időm elég.
Van tágas házam,
díszes fedél felettem,
de otthont hozzá
hiába kerestem.
*
Mit a nyár ígért,
elfelejti az ősz,
léptem lassuló-tévelygő,
járok, mint úton lévő,
soha meg nem érkező.
Néha megzavar,
hogy lábam alatt az avar
minden utat betakar.
Roppanó, apró ágak,
rendetlen, susogó levelek
árulkodnak, merre járok,
merre tátong vesztő árok.
Alábukni, átkelni,
tovább indulni
hívnak a táj jelképei.
Csak a szellem sejti,
amit az ősz ma ígér,
holnap a tél
elfelejti.
*
Zengő ég, léha világ,
levelet árulnak a fák.
Ködös, méla este,
óra kattog…
Vigaszt hoz sietve:
jövőre hoznak új szirmot
szerelem-illatú liliomok,
világra kiált az öröm,
s a végtelent, kedvesem,
én veled továbbszövöm!
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. októberi számában)