Nagy Zsuka: benövés

(tudod, kicsim,) megcsúnyulunk, mondta nagyi.

ültünk a konyhában, és ő nézte a lábain a fekete-szürke körmeit.

karmok már ezek, nem tudok lehajolni, ha meg sikerül,

nem bírok velük, tíz köröm, kifog rajtam.

nézem nagyi lábujjait, kicsi ragadozók, nem pedikűrhöz

szoktak, az biztos, zavarában motyog valamit,

én meg melegítek vizet a lavórba,

pakolok bele sót meg szódabikarbónát, leveszem a szandálját,

és beleemelem a lábfejét a vízbe.

vékony, napette, földette, eres, kicsi lábak, csiszolatlan keményedések.

nagyi riadtan néz, nem utálkozom-e, én meg mint valami régész,

figyelem, ahogy ázik a bőr, aztán nekilátok.

óvatosan fogom, mint egy leletet,

körömkefével sikálom, összegyűrődik a csonton a bőr,

félek, kiszakad, finomabban próbálom,

korhadt évtizedek sóhajtanak,

csámpás, kilépdelt, trampli cipők.

a cipész asszonyának nem volt egy szép cipője,

gondolom el, (meg tudom is én azt, hogy nem.)

szivaccsal törölgetem, nagyi sóhajt egyet,

jó van az már, mondja. körömollót, mondom, én.

nagyi a kisszoba felé mutat, hogy ott van bent az asztalon.

nem találom. csak egy kopott nagyollót.

az, az, mondja, én meg elámulok,

hogy  nincs egy rendes körömvágója.

nézem azt a ronda, nagy, ütött-kopott papírvágót.

ennyi baj legyen, nagyi  édes-hüllő

karmaihoz lehet, jobban illik ez az olló.

leülök a kis sámlira, kiveszem az egyik lábat a vízből és megtörölgetem.

az ölembe veszem, nézegetem, eszembe jut a szerelmem,

ő vágta le a körmeimet utoljára, nem igazán akartam engedni neki,

nem  gondoltam, hogy olyan intim és kiszolgáltatott dolog a körömvágás,

aztán mégis engedtem, csak szégyelltem a lábujjaimat.

ő meg azt mondta, hogy a szülei a mai napig így csinálják,

sőt, apa beül a kádba, és anya megmossa a haját, huszonöt éve.

pont tegnap volt nálunk hajmosás nap, mondja.

és megpuszilja a nagylábujjamat. Én meg jól elpirulok.

aztán meg eszembe jut, hogy kicsi koromban utáltam a körömvágást,

azt szerettem, ha apa vágta, ő finomabb volt, mint anya,

és ezen mindig meglepődtem, mert  anya ezerszer finomabb ember,

mint apa, és mégis ezt apa tudta jobban.

szóval, nézem nagyi körmeit, hogy is fogjak hozzá,

és akkor az is eszembe jut, hogy én még nem is vágtam le senkinek a körmét.

nagyi lesz az első. Istenem, hogy lehet, egy körömvágásban ennyi minden.

nézem nagyi körmeit, és nem tudom, hogy lehet ilyen megejtően szép, ami nem az.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2018. augusztusi számában)