Novák Valentin: Hétköznapi békevers

2022. szeptember 18., 09:52
Kopacz Mária: A béke hírnöke (akvatinta, rézkarc, 700×500 mm, 1981)

Az ébredés utáni rövid űrben,
mikor álom rángat vissza
a másvilág csillagrombolójába,
s a valóság csak dereng,
mint a kozmoszvetítő
gépházában a túlvilági fény…

…Nem gondolok a gombbal…

Aztán a reggelinél, mikor eszembe jut –
lányom gimnazista lesz
ebben a járványlétben, ebben a háborúmámorban,
ebben a testséma- és evészavaros,
világnak hazudott világtalanságban,
ebben a vízözönérában,
mikor jobban öl az elvakult elmék cunamija, mint egy szökőár,
mikor hátulgombolós korokba fulladnak pelenka népek…

…Már eszembe jut a gomb, és felpiroslik…

Mindenki dolgára siet.
Piacra baktat a testem.
A lelkem egy versbe ragadt.
Friss légypapír hisz a vers,
repeső lelkeknek való.
Tudatom egy párhuzamos
univerzum csillagrombolójában
vörös gombokat csapkod:
– Legyen már vége(m)!

Alma-paradicsom-véres hús kavalkád.
Tojás világegészen tyúkszaros repedés.
Odamenet egy csöves bozótba ájul.
Műanyag, égi lugasból lett bora
hangyabolyt részegít.
A zöldséges rabszolgáltatja a segéderőt –
kevesebb menjen a rohadt halomba
a májfoltos almából,
a szarkómás paradicsomból,
a férges cseresznyéből.
A boltban mozdulatlan sorok.
A sorokért sorban állnak.
Az újságállványról pofátlanul szökik
elő a valóság:
Kitört. Egy szupervulkán.
Kitört. A huszonháromezer-
ötszáznegyvenkettedik helyi háború,
mióta az eszünket tudjuk,
mióta nagy buzgalommal szervezünk
turistacsalogató autodafékat,
s ehhez tökéletesítjük kínzó- és kivégző-
eszközeinket, egyéb gyilkainkat…
Nagy eséllyel kitör: a Semmi…

Tavasz illata: vekker.
Lőpor füstje – altató…
A béke-világban
nem láttunk atomsiló-
mélybe…

Minden vörös volt akkor.
Dallal kopott a kaptató.
(Táskákban piros gomb.)
Almává ért a világ-
béke…

Édenfény illatokra
lőporos hassal borul
a sátán. Riadsz: hullsz
semmibe, s kirajzol a
térbe…

Atomi lesz az aggkor.
A világ megháborul.
Rákgöbökkel, sántán
kukázod, mit ád a világ-
vége…

E versben zümmögött odahagyott lelkem,
míg bevásároltam egy új életet a régi piacon…

Ebédet kavargatok hétközi szabadnapon.
Kavargatás közben, ahogy nézem az örvényt,
elönt a hangszórt 528 hertz nyugalma…

…Nem gondolok a gombbal, mert korog a délidő...

Az örvényben ott ködlenek: apám, bátyám,
ott ködlik a kérdés, ki lesz a következő.
Buggyan a főzelék; felszínre lök
egy spenótvilágba zöldült lelket
a fizikai törvényszerűség.
Kipukkan. Kipukkan még egy.
Falra zöldül a spenót-élet.

Az emberek vízfelszínre szökött buborékok.
Semmi kis táncuk a vízen: hártya-csillanás-lét,
spektrumzavaros színekkel, elpárolgás előtt –
így buggyanunk.

Maghasadás
és rakétaelv,
atomlobbal
emészt el a Terv…

Árnyék maradsz,
roncs atomhalmaz.
Leélt ötven
év így jutalmaz!

Egy mag hasad,
s mint a családfa,
bokrosodik
a tűzhalál ma…

Energiacsúcson
átalakulsz,
nem veszel el,
csak semmibe hullsz!

Nem állat, nem növény
az atomgomba.
Az ördög nagy zsákkal
fut a vadonba.

És szedi, csak szedi a leszedált emberiség terméseit…
Szedi a tizenöt órai hírekig, és tovább…
A hírek után:

Magam. Nyomnám. Meg. A. Gombot!

Mérgezett. Paradicsom. Püré.
Szalmonellás. Almás. Szuflé.
Zika. Majomhimlő. Hepa.
Kovid. Inflú. Alfa. Beta.
Válság. Bux.
Hiába. Menekülsz.
Hiába. Futsz.
Váltság. Díj.
Terror.
Embert. Ölt. Egy. Számszeríj.
Stockholm. Szindrómás.
Tremor…

Legyen végünk, új kezdetünk már,
hisz az Isten is ezt sugallja;
de legalábbis atomlobb-hatalmak
kis-nagyságból kinőtt,
önjelölt túszszedői...

Eljött a nagy istállómosás ideje,
a buzgó Vízöntő, kiönti a Gyermeket is…

Hazaérnek a mikrolét fontos elemei.
Asszonyom, aki proton,
ki körül nagyon negatív
elektronként felhőzök,
és lányom, a tizenéves graviton,
aki még itt tart minket,
aki miatt nem emelkedünk
a valóság fölé falc lifttel,
aki miatt szégyelljük magunkat
a világ helyett is,
akinek már nem tudunk mit hazudni;
túl okos hozzá…

Kezem lefagy a képzeletbeli piros gomb fölött…

Ölelés. Puszi. Remény.
Vacsora a híradóig.

Felrobbant. Ledőlt. Meghalt.
Ütközött. Kisiklott. Kihalt.
Felborult. Elsüllyedt. Kigyulladt.
Leégett. Leszakadt.
Megégett. Elporladt.
Mérgezett. Paradicsom. Püré.
Szalmonellás. Almás. Szuflé.
Zika. Majomhimlő. Hepa.
Kovid. Inflú. Alfa. Beta.
Válság. Bux.
Hiába. Menekülsz.
Hiába. Futsz.
Váltság. Díj.
Terror.
Embert. Ölt. Egy. Számszeríj.
Stockholm. Szindrómás.
Tremor…

Illanó meghittség a pusztulatóceánban…
Túszdráma-lét. Jó képet vágunk hozzá…

Este rettegős, szemellenzős elemző műsor.
Világbéke vagy világvége címmel zaklat.
Az árnyékszéki szakértelem
háttérzajokkal haarpol,
chemtrailekkel rácsozza az eget,
a világkormány degenerál,
és marionett elnököt hájpolnak
gyíkmédiák.

Most biztosak lehetünk, mitől enyészik el
maholnap a holnapunk,
hírünk, honlapunk….

Már minden világ, nemcsak a béke.
És vagyunk mi, világtalanok,
valóság mentesen robotoló
testgépek a Szilícium(siralom)-völgyben.

Vörös gomb az eltelő nap is. Csapkodd csak halálra ítélt!

Elcsöndesül már a bérház…
Avult processzor nyöszörgi,
nehogy gyógyálomba mélázz:
rád vár már a létfölötti…

Deniken ufók és zombik.
Nibiru, ember-teremtés.
(Gangon nem száradó zoknik.)
Sörhas ellen ötven hasprés!

Lábgombára szoft horrorok.
majd kilépve pornógifek.
(Pincében macska kódorog.)
Honnan erednek a griffek?

Kriptotehén! Hogyan fejjed?
Öngyilkos tippek is ingyen!
(Vadul dugnak eggyel feljebb.)
Mazo-pornó rejtett linken…

Lassan álomba cirógat
szőnyegbombázott agyvelőd…
A leesett állú élő holtat,
a szűk lakásból térnyerőt

sugárnyaláb lódítja fel
rozzant, másvilági csillag-
rombolóba, égi hotel,
honnan forró dróton hívhat

lelked Halló, itt vagyok! segélyt,
s a néma isten jól kifejti –
miért teremtett kevés esélyt,
miben a poklot ott felejti…

Vörös gombok között egyengetem magam,
nehogy aknára lépjek.
Közelítek a hangszórt Igazság felé.
Lassan kadmiumvörös pipacstengerré
lesznek félelmeim…
Távolban az új élet piaca,
de még ebben a versben zümmögöm
rettegő, újraálmodott megszokásaim…