Nyári László: Versek

2020. augusztus 12., 09:22
Márton Árpád: A föld fiai (olaj, tempera, 100 × 120 cm, 1982)

Ima

látod apám
elhagytam bicskám, lábaim nyomát
befedi a szél, a sár
mögém a Nap bukik
s a Hold fölém
sóhajom csikk-parázs
gondolj rám néha
jó uram, kert végi
árnyékszékeden
szórj néha könnyű vattát
vállaimra, engedd, hogy könnyű
s jó legyen

látod apám
mennyi köd, mennyi köpködés
követem kerék nyomát
mögém a Nap bukik
s a föld alám
szemem csikk-parázs
gondolj rám néha
fehér ruhát, ott a kert végi
árnyékszékeden
szórj hajamra könnyű hamukat
jó uram, engedd, hogy kicsit
könnyebb legyen

Fokról fokra

hosszú ujjakkal
öreg már a fa előttünk
ágai kotorásszák
az ablakot

olvasószemüveg kellene
túl kicsik lettek a szemeid
apróbbak de élesebbek
a tüskék

csáprágó mélyed az éjszakába
fogatlan szél sír
fordulnak a napraforgók
lefelé hajolnak

a korlátlan darálás
röpke dalokat csinál
pár elnyűtt csikorgásból

a lépcsőházban
ülünk összekuporodva
mindig lejjebb
fokról fokra

Ezüstpityergés

mit is kellene, hogyishívják, unplugged
száműzetés, tivornya semmi felé vagy alá
vetés, forgó mozgás rotor körül
légy kedves és halk szavú, zúzmarás
a marás fáj még picit és explicit ölelésbe
fulladunk

orrszarvú rendet kiált és farkast
egyszarvú vagyok, a messzibe tékozló
szolmizáld csak, tűrd el
hajadba akadtak bogárlábak
petéznek csillagok s ma fújódik egy buborék
organikus, szublimát semmit nyihog
fel magából

kortársaim
hörpöljünk nedűt, a vérhab meleg
kísérleteket színezzünk egyre egyszerűbbé
magunk vagyunk a tüske és körömágy
abba szaladunk, csikorogva
billenő felhajítógépbe fogva
odaszíjazva ránk a pánt

holmi zavar az erőben
holmi elásított megromlás
vagy éppen
keresztbe tett lábak
kezek
fekve
fejem felett

tarkón érzett bizsergő hideg
olyan pöttöm ezüstpityergés
zselés szerelem
pattogó tollmadár
rétegelt lemezen
árnyakká zsugorodunk
az áztató fénytől
arra mutatnak
a jelek

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 8-i számában.)