Paál Zsolt: Versek

2020. november 29., 08:27
Kopriva Attila: Tó (akril, farostlemez, 60 × 80 cm, 2019)

J’erre parmi la plaine

Estbe hajló délután volt,
vonatablak alatt ültem
Négy év repült vissza hozzám,
s huszonkettő romja dűlten…
Meddig kell még ábrándoznom?
Egyre fájóbb múltam lomja!
Egy őszi nap jött újra hozzám,
s visszaámult homlokomra.
Indulnom kell… De bensőm rám szól
„Ne rohanj még! Maradj! Késs el!
Vágyom kezed… Talán érint
feloldozó érintéssel.

Találkozás

Temetőben jártam egykor,
deres lombú szép fák alatt.
Magamnak csak most vallom be,
akkor Téged láthattalak.

Megremegtek múlásukban
szelíd alvó, néma holtak.
Dülöngélő sírkeresztek,
ahogy jöttél, elhajoltak.

Szépségesen öreg voltál,
láttam arcod, kegyes szemed,
láttál Te is, hozzád szóltam,
s talán meg is öleltelek...

Ringató

Kezem a kezeden –
napfény a tavon,
Magamat benned –
megmutatom.

Szemed a szememen –
dúsan zöld vadon,
Vagyok a hangsúly
kétkedő szavadon.

Hajadon a fény is –
kora tél bús hava,
Szemem a szemeden –
mélybarna éjszaka.

Kezed a kezemen –
ladik a tavon,
Kezed a kezemen –
elringatom.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. november 21-i számában.)