Partmann Tibor: Versek

Statisztikák foglalkoznak

azzal, hogy mely népek

mennyire boldogok.

Az adatok évről évre romlanak.

A vidámparkokat pedig sorra zárják

be, nem tudom, van-e összefüggés.

Ezek a parkok is évről évre

romlanak – tulajdonképpen

már a végtelenségig.

Egyszerűen otthagyták őket.

A virágok – mint az önfeledt

gyerekzsivajok emlékei – elnyíltak,

most már csak a méteres gaz

foglalja keretbe az időt, melyet

az erózió szinte állóképpé formált.

A szél néha még száguldozik az

egykori hullámvasút sínpárjain,

ha elfeledkezik magáról, aztán

menekül e fotószerű világból,

ahol alig észrevehető az átmenet

a fekete-fehér és a szépia között.

Rozsdásszürke – mint annak

a gyereknek az írisze, aki majd

a legutolsó vidámpark

bezárásakor fog megszületni.

A nyitott ablaknál hallottam

meg először. Egy forró nyári

nap száraz szellője sodorta arra.

Pedig hány könnyebb melankólia

illatát cipelhette volna magával,

vagy akár veszteség perzselte

tollpihéket... de a szél mégis

e füttyszót hozta felém, s ejtette

az ablakpárkányra. Nem tudtam,

honnét jött, ki szólaltatta meg,

olyan volt, mint az univerzum;

egyszer csak lett. S minden nap

hallottam, mindig szellőháton

érkezett, minduntalan csak az a

dallam, ugyanazokkal a jellegzetes

ritmikai kisiklásokkal. Sokszor

töprengtem azon, hogy miként lehet

valami ennyire hamis, s egyben

őszintén igaz. Csupán az tűnt fel,

hogy napról napra halkabb lett, míg

egy őszi reggelen végleg eltűnt...

és akkor értettem meg a csendet.

Az éjszakai fürdőzőkre kéne figyelnie,

de úgy gondolja, a hallótávolság

biztonsága elegendő. Bár van egy

elmélete a hang terjedésének

sebességéről; szerinte a segélykiáltás

sokkal lassabb, mint az önfeledt

vidámság lármája. Közben a

telefonját nézi, a hétköznapok

univerzumában a kijelző fénye

az egyetlen csillag. Ezért is utálja

a főszezont; olyankor mindig

túlterhelt a wifi. De most utószezon

van, ürességet áhító tekintetének

ez már szinte hangulatos. Eszébe jut,

hogy nemsokára le kell eresztenie a

medencéket, s ez megnyugtató

kábulattal tölti el. A szűrőket is

ilyenkor tisztítja ki, számba veszi

az ott talált tárgyakat, ez pont

elegendő ahhoz, hogy mások

életében turkáljon… Elkalandozott

gondolatait visszatereli a telefonjához,

s tovább nézi az imént elindított

videót; végzetes uszodai balesetek.

Az egész azzal kezdődött,

hogy kétnaponta mosogatott,

így minden tányérból és

evőeszközből pont egy párt

kellett megtisztítania. Aztán

azon gondolkodott, hogy

a gyász öt stádiumából

melyiknél tarthat? Meg is

kérdezte maga mellé pillantva,

s amikor csak az üresség

rezegtette meg a csend

hangszálait, úgy vélte, ez

az egész elmélet őrá nem

vonatkozik. Később az

evolúció tanain elmélkedett,

hitt az alkalmazkodás

fontosságában, pedig

tulajdonképpen az sem más,

csupán a hibák megszokása.

Még ma is sokszor felcseréli

a személyes névmásokat, ha

a jelenéről beszél, de lassan

a nyelvtan is hozzá fog idomulni

a tényekhez, ahogy az út végére ér...

s csak reméli, hogy az El Camino

zarándokai sem érzik közben

a lényeget, csak a fáradtságot.

Ahogy a hírfolyam e történetet,

úgy hozta felszínre az óceán egy

évezredekkel ezelőtt elárasztott

sziget régen burjánzó domborzatát.

Az egykor röpülésre képtelen

guvatnak már csak a fosszíliák

őrizték sorsát. Néhány emberöltő

alatt újra otthonosan rendezte be

a korallzátonyok alkotta lakásnyi

territóriumot a természet, s ismét

megjelentek a guvatok ki nem halt

ősei. Egy evolúciónyi pillanat múlva –

mivel nem kellett osztozniuk más

hőssel a tápláléklánc csúcsán –

álmaik újra röpképtelenné váltak,

és új fajtaleírásuk azonos lett

a szuvenírekké lényegtelenült

fosszíliákkal. Benépesítették a

szigetet, azóta is felborzolt tollú

nászéneküket lélegzi az április,

szaporodnak, tojást raknak, merengve

nézik a sárba szikkadt ökológiai

lábnyomuk formáját, s nem nagyon

törődnek a globális felmelegedéssel, hisz

ha ismét emelkedne a víz szintje, akkor

legrosszabb esetben pár ezer év

múlva ugyanitt... Megnyugtat, hogy

semmi sem végső pusztulásra ítélt.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 2-i számában.)