Partmann Tibor

Egy mesebeli karakter megpróbáltatásai

Zabos volt, mert egy félbehagyott mesében felejtették. Sőt egy elvarratlan fordulat kellős közepén. Ez a kényes, ingatag talapzatú, képzeletből felépített világ egy millimétert sem mozdult. Ehhez hasonló akkor szokott előfordulni, amikor az író identitáskereső harcát vívta egy alkoholos italok felszolgálására szakosodott kereskedelmi egységben akár napokig, vagy csupán egyszerűen lusta volt, esetleg fontos kötelességeinek tett eleget távol az otthonától.

Partmann Tibor

Hadakozás

Az író a szoba közepén hadonászott. Minden kontrollt mellőző mozgása egészen bizarrul hatott. Nem igazán keltette egy intelligens, finom modorú irodalmár benyomását. Kapálózásának oka egy már-már mindennapos probléma volt, amellyel egyre nehezebben birkózott meg. Az imént pattant ki egy gondolat a fejéből.

Partmann Tibor

Horizont - versek

Az idő előrehaladtával
az ember egyre bölcsebb lesz,
és erre szüksége is van;
megérti, nem kell folyton a csillogás,
hisz a kristálypoháron is megül a por.

Partmann Tibor

Versek

Ócska deszkapadon egy
már befejezettnek tekinthető
jenga játék; nem is az elemeit,
inkább a hiányait tartja össze
valami szenilis emlékezet.

Partmann Tibor

Lufi

Csak néztük a távolodó lufit. Tulajdonképpen szép volt, ahogy az őszi napfény körbecsiklandozta a magasban pirosan bukfencező gyerekjátékot, de a látványt mégis zorddá tette a távolodás konok ténye.

Partmann Tibor

Egy kézirat utólete

– Hogy képzelte ezt – pattant fel a helyéről –, hogy lehet az én művemmel szemben ezt a szörnyű bűncselekményt elkövetni? Hát milyen ember maga? Most komolyan, az egész íráson végigfutó, leheletfinom allegóriát és nyelvi humort tönkretenni a köménymag mindent elsöprő, tolakodó ízével? Hát ember az ilyen? Gasztrobarbár! Még ha csak az lenne, de irodalmi is.

Partmann Tibor

Versek

A szekrények és ágyak alatt
naponta újabb és újabb
naprendszereket találunk,
míg a magunkét néha-néha
elveszítjük.

Partmann Tibor

Versek

Integetések hullámai
csapódnak a hajó oldalához –
ringatózik, mint a bizonytalanság.
A látóhatárra horgonyzom
tekintetem – mintha ez lenne
közöttünk az utolsó kötelék –,
s nézem, ahogy távolodsz,
míg el nem tűnsz – létigéim
biztonsága – az óceán csendjében.

Partmann Tibor

Versek

A virágok – mint az önfeledt

gyerekzsivajok emlékei – elnyíltak,

most már csak a méteres gaz

foglalja keretbe az időt, melyet

az erózió szinte állóképpé formált.

Partmann Tibor (Tamási)

Restaurálás

Semmi közöm Almához…

Persze, dehogynem volt, és nem

kellett hozzá növényhatározó.

Beleharaptam jonatánízű

bőrébe, mire ő felkacagott.