Partmann Tibor: Versek

Alvy Singer scrabble-t játszik önmagával egy téli estén

Tanácstalanul babrálok a betűkkel,
mint egy impotens nyelvész, aki teljesen
idegenként mozog a saját szakterületén.

Pedig egész otthonosan érzem
magam ebben a télnek hívott,
garzonnyi melankóliában,
ahol végre minden komplexusnak
megtaláltam végső helyét
a feng shui alapelvei szerint.

Nézem, ahogy egy szál jégvirág
csokorrá terebélyesedik
az ablaküvegen. Mindegy.

A nálam lévő 16 betűből
mindjárt elkezdem kirakni
a múltam, de előtte egy forró teát
szürcsölgetek, s beérem
a semmittevés megalkotásának
teremtő gyönyörével.

Csak azok a gondolatok ne
merészkednének elő a kályhamelegre.

 
Depopuláció

Csekély vizű patak fut
rögeszmék rögei között.
Ócska deszkapadon egy
már befejezettnek tekinthető
jenga játék; nem is az elemeit,
inkább a hiányait tartja össze
valami szenilis emlékezet.
Inog, ahogy az idill billeg
romantika és tragédia egyre
halványodó határvonalán –
elég egy fuvallat… s abban
az évben nagy szelek voltak.
Kiapadt a patak, a rögök
szétmállottak az idő végtelenjén,
s az a deszka hasadásig korhadt.
A jenga játék pedig egy letűnt
civilizáció csontvázaként
hevert a porban, várva, hogy
elfedjék a feledés hantjai.

2016 július, Somogyszentimre

 
Re: produkció

Az emlékeink általában
hiányosak, amit az elménk
kiegészít – kvázi befoltoz –
elfogadható vagy épp
abszurd lehetőségek
tetszés szerinti elemeivel.

Ezért is hasztalan reprodukálni
a múltat, mert az már tele
van pontatlanságokkal.

Ha újra megnézel egy még
gyermekként látott filmet,
olyan, mintha más lenne
a szinkron, vagy mintha
kivágták volna a legjelentősebb
mondatokat, esetleg
sorsfordító jeleneteket.

Pedig valójában csak
megismételhetetlen
a gyermekkor.

Valahogy ezért rettegek
a jelentől, hogy miként fogok
visszaemlékezni erre a mesére,
te felismerhető leszel-e még
a történet agyonfoltozott
textúrájában, s egyáltalán
szóba állsz-e még ezzel
a túlstilizált narrátorral?

 
Közért

Korhad már minden, mi élt,
s minden, mi éltetett.
A Villámgyors Vegyesbolt jobb
napokat látott polcán
egy drága és egy olcsó
termék illegeti magát.
Míg választok közülük,
azon gondolkodom;
Drágám, milyen olcsó
megoldás lenne múltidőben
beszélni minderről.

Fogyasztói igényeink távoli
országok híres vásárjainak
színes forgatagába vágytak…
de mindig csak e sarki közértig
jutottunk, s jutunk ma is.

Mert itt vagyunk otthon.
Itt ismernek. Itt tudják,
hogy hosszas válogatás után
úgyis ugyanazt fogom választani,
ezért már előre beütik
a pénztárgépbe.
Itt hallgatom egy hallgatag fazon
néma bölcseleteit, amelyek
semmire sem jók, mégis
egy életen át vezérelnek.

Korhad a vegyeskereskedés…
S ahogy egy hajdani terméket
felújítva újra forgalomba hoz
a nosztalgia – már sohasem lesz a régi,
de még jelképez valami fontosat –
úgy árasztanak el a múlt
furcsa utóízzel átitatott emlékei,
ha erre a köz(ért)helyes
állóképre gondolok.