Gregory Corso emlékére
Talán újra.
Igen,
talán újra meg kellene házasodnom.
Jobban tudnék figyelni arra,
amire és akire kell.
És talán valóban szerelmes is lennék,
annak ellenére,
hogy már elvettem feleségül.
Meg kéne házasodnom,
hogy valaki majd vigyázzon rám,
amikor magatehetetlenül bámulok magam elé.
Hogy valaki tisztába tegyen,
és levágja majd a körmömet,
amikor már túl vagyok
a menetrendszerinti szélütésen.
Annyira jó lenne még hosszú ideig élni.
Szeretni azt, akit lehet.
Annyira jó lenne megölelni valakit.
Gondtalanul, szorongás nélkül.
Ha megházasodnék,
akkor persze nem lenne időm semmire,
állandóan füvet nyírnék,
meg mosogatnék,
meg szedném össze a szennyest magunk után.
Persze, a mosogatást
a feleségem intézné,
vagyis a mosogatógép, aki
vagy ami
mostanában ugyanezt teszi.
Csak be kell tenni
a koszos edényt,
és aztán
ki kell venni.
Betenném,
kivenném.
Ezen ne múljon.
Istenem, micsoda férj lennék,
ha ugyan.
De megmaradok magamnak
örökre,
és soha nem leszek már
normális, családcentrikus
férfi ember,
aki tenyerén hordozza azt,
akit szeret,
vagy akit
szeretnie muszáj.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. novemberi számában)