Szabadság, szerelem!E kettő kell nekem.Szerelmemért föláldozomAz életet,Szabadságért föláldozomSzerelmemet. Pest, 1847. január 1.
Emlékszem Madách Imre Ember tragédiájára, az emberiség szenvedéstörténetére.Olyan szenvedésre emlékszem, amely tele van vággyal éstagadással, bűnnel és erénnyel, szerelemmel és titokkal.
hóvirág mellett fogantamibolya színe hozott világraeste vaddisznók csörtetésére riadtamemlékem őzek lábnyoma őrzi
ha áldás zuhog ég és föld között,fűszerillatban színek, dallamok,s a kerti padra jóreménység ül,Flóra kék szeme mikor rám ragyog.
Zengem a Fátum szent kötelékét, égbeli bolygókÁldását és átkait, és a csalóka Szerencsét,Mely egyszer fölemel, máskor lealázhat a porba,Csillagok útja szerint a jót és rosszat elosztván.
üresmint a keresztek az ágyad felettha kell valami fogd fel a szerkezetétés keresd meg a baj forrásátnem vagy már kislányelér(t)ed
Nem akarok én céltalan sokat,földre lehozni a csillagokat.
Sárkánnyal vívni, rézerdőt járni,bűvölő hangú sípot találni…
felleg alól ásít a szűk reményjégbordás a tegnap ólmos a reggelfelkapja a szél sodródnak felémfagy s hó pöröl a cserfes levelekkel
Szürke égen szürke felhők,kocsi menne, de csak felbőg,kerék pörög, alig mozdul,távolban rá harang kondul.
A fák alattzöldes köd lebeg,érkezik már a hajnal. Betegnagyapám ilyenkor kezdett köhögni.
Most minden íródik bennem,minden kisülés tűzijáték.Ujjaim petárdák, mellkasodba fúródnaka kanócok.Úgy gyújtod meg, hogy csak nézel, hallgatsz.
Helyőrség