Azon a nyáron a nagybátyám betegsége foglalkoztatott, játék közben is sérülése okain, a tragikus esemény mozzanatain elmélkedtem. Furcsa álom kuszaságával követték egymást a feltételezések, zavaromban képtelen voltam eldönteni, hogy a képzelt világ vagy a valóság tűnik hitelesebbnek. Kiszámíthatatlan szándék sodorta egymás közelébe az ismereteket, véletlenszerű torlódásban változtak a történések, egyfajta ígéretként tudatosult bennem az igazság. Méltatlannak éreztem a rokonomra mért büntetést, a magam egyszerű módján akartam enyhíteni szenvedésén. Fogalmam sincs, miféle csodára számítottam, de meg voltam győződve, hogy a kedvező változás bármikor bekövetkezhet, rajtam múlik, és szerencse kérdése csupán. Folyamatos készenlétben állva, egyértelmű jelre vártam, melynek hatására azonnal felismerem a lehetőséget. Eltökélten vizsgáltam körülményeimet, titkos jelet kerestem a szokatlan tartalmak között; meg voltam győződve, hogy talányos megoldásra, egyfajta igazolásra lelek a kérdésekre adott válaszok körforgásában.
Ragaszkodtam a nagybátyámhoz, apám egyetlen testvérét tiszteltem benne. Betegsége miatt legyengült, de hiányosságai ellenére képes volt az észszerű gondolkodásra. Éjszakánként lidérces álmok gyötörték, megszállóként elkövetett bűnei foglalkoztatták, titokzatos, állandóan ismétlődő látomások zaklatták. Nappal kifürkészhetetlen arccal meredt a plafon gerendáira, mélyről szivárgó fájdalom vonta össze bozontos szemöldökét. Egyszer parancsot osztogatott, megtorlásra szólította fel bátor katonáit, máskor segélyt osztogatott a nincstelen szegények között. Elalvás előtt idős házvezetőnőjével zsörtölődött, jelentéktelen semmiségek miatt vitatkozott. Gyűlölte az idegen látogatókat, hívatlan betolakodónak, érzéketlen kíváncsiskodóknak tartotta őket; egyáltalán nem rejtegette ellenszenvét.
Gyakran látogattam meg, apám jellegzetes vonásait véltem felfedezni ráncos arcán. Szívélyesen fogadott, örült a jelenlétemnek, gyermekkora önfeledt pillanataira emlékeztettem; szenvtelen ridegsége azonnal eltűnt, ha sárosan, porosan megjelentem az ágya mellett. Tekintete tompa csillanással mélyedt a szemembe, érdeklődve figyelte játék közben szerzett sérüléseimet; a maga szigorú módján talán aggódott is az épségem miatt. Szemöldöke rándításával jelezte, hogy kész meghallgatni fontosnak vélt történetemet. Párnái közé süppedve értelmezte szavaimat, közben a kandalló rostélyán üszkösödő fadarabokat, a kéménybe csavarodó füstfelhőt bámulta. Határozott tartózkodással szorította össze az ajkait, ha ostobaságot követtem el, érdeklődő öröm villant borostás arcán, bizalommal teli pillantással mért végig, ha győzelmekről meséltem. Éreztem, hogy a maga egyszerű módján ragaszkodik hozzám, szüksége van gyerekes csínytevéseimre, jelentős hiányt pótolnak… Hirtelen zuhant álmai világába, egyenletes szuszogása jelezte, hogy elaludt. Kopott szőnyegek ráncai között botladozva hagytam el a szobát.
Vasárnapi miséről hazatérve lepett meg a felismerés, hogy kínálkozó lehetőséget mulasztok, esélyt szalasztok el, amivel enyhíteni tudnám szenvedése mértékét, ha nem cselekszem azonnal. Kósza ötlet segített meghatározni a célt, mely szerint a folyóparti fák alatt találok választ kérdéseimre. Elképzelésem tartalommal párosult, a kiteljesedő minőség azonnali cselekvésre ösztönzött.
Széles patakmederben haladtam, mely korhadt fatörzsek között kanyargott a folyó felé. Meredek part alatt vezetett az utam, sötét üregek, mély járatok hálózták be az agyagos falat; kutyám hűségesen követett, nyomokat szaglászva lehetőségekre hívta fel a figyelmemet. Nem volt időm a vadászatra, gondolataim a folyó felé irányítottak, észszerű megoldást reméltem a füzek alatt sorakozó, gömbölyű kövek között. Megélénkült a szél, távoli harangzúgás hallatszott, az egész völgyet betöltötte a lassan hömpölygő víz kesernyés szaga. Örvénylő szúnyogfelhő keresztezte utamat, csapkodva menekültem előlük. Félig kiszáradt pocsolya fölött pillangók járták körtáncukat, szárnyaik áttetszően villantak a napsütésben. Rezdületlen verőfényben halvány árnyak vibráltak, mesésnek tűnt a folyópart világa; ösztönzően hatott a gondolat, hogy a kellemes körülmények között bármikor bekövetkezhet a csoda, választ kaphatok kérdéseimre.
Váratlanul ritkult meg a bozótos, a sárgásan derengő homokdombok alatt, partfalakból kiálló gyökerek között kanyargott a folyó; fénycsillámok cikáztak a felszínén, az árnyas zugokban sötét sávok szabdalták hullámait. Előttem hömpölygött a hatalmas vízfelület, a kanyaron túl, lapos homokzátonyt megkerülve, jelentősen enyhült a sodrása, a széles törzsű fák alatt, szinte mozdulatlanná lassult.
Keskenylevelű fűzek hajoltak a kavargó örvények fölé, vízbe csüngő ágak villantak a verőfényben. Magasból hasító fénypászmák vándoroltak a lapos hullámokon, rózsaszínű párában lebegtek a távoli homokpadok. Harsány madárrikoltás törte meg a csendet, fehér gém rebbent egy árnyékos zugból, méltósággal szállt tova a bozótos fölött. Tekintetemmel követve, szomorúan sóhajtottam fel, amikor eltűnt, mintha súlyos veszteség ért volna. Terebélyes bokrok alatt, vízbe zuhanó bogyó csobbant; gömbölyű cseppek csillantak a napsütésben, eltérő méretű fénykarikák fodrozódtak a felszínen. Bizalommal telve néztem az áttetszően örvénylő hullámokat, kérdésemre adott válaszban, rejtélyes megfejtésben reménykedtem. Kutyám alázatosan sandított a táguló körökre, vakkantva tiltakozott a mélyből fenyegető veszély ellen.
Gömbölyűre kopott kövek ágyazódtak a sűrű iszapba, napon heverő sáros palackra lettem figyelmes, melynek belsejében zöldes árnyalatok villantak. Távoli szigetről érkező üzenetről képzelegtem, melyben magányos hajótörött kér segítséget tőlem, az önzetlen jótevőtől. Szükség volt rám, cselekvésre szólított a becsület, mozdulatra a férfias tisztesség. Különböző méretű madárnyomok barázdálták az egymással szomszédos homokpadok puha felszínét. Színesen villanó kagylótörmeléken rúgtam le kopott cipőmet. Síkos köveken egyensúlyozva jutottam el a palackig, óvatos mozdulattal emeltem ki a nyálkás iszapból; amikor megráztam, kemény tárgy koccant a belső falához, dugóját kihúzva, rozsdás patkószeg hullott a tenyerembe. Kiábrándultan forgattam egy ideig, majd ingerülten dobtam a partfal alatti örvénylésbe. Ügyetlenül markoltam az üveg nyakát, képtelen voltam eldönteni, merre hajítsam. Kutyám szimatolva forgatta a fejét, csalódottságomat látva vigasztalóan vakkantott. Hosszasan szaglászta a repedt borosüveget, majd vizes bundáját rázva tűnt el a vízbe hajló bokrok között.
A meder egyenetlen alját követtem a tekintetemmel. Éles sziklák között, kavarogva örvénylett a víz, tüzetesebben vizsgálva a katlant, parányi buborékokat pillantottam meg, amelyek alulról törték át a remegő felszínt. Közelebb léptem, mintha fényes tárgy csillant volna a homokos fenéken. Megfejtésre váró talányt sejtettem a homályban, meglepetésszerű választ, ami igazolja elképzelésem helyességét; reménykedő ujjongással töltött el a kínálkozó lehetőség. Kapkodó mozdulatokkal kezdtem vetkőzni, kövek közül kiálló korhadt ágra akasztottam naptól fakult ingemet, majd karjaimmal körözve lazítottam izgalomtól feszült izmaimat; szokatlan elszántsággal ültem a sziklák közötti mélyedés áttetsző vízébe. A sodrásban kavargó leveleket szemlélve szoktattam magamat a hideg áramlathoz. Mély levegőt vettem, aztán fokozatosan ereszkedtem, egyre lejjebb merültem a kövek között örvénylő vízben; simára kopott kövekbe kapaszkodva jutottam a homokos fenékre, ahol zúgó csend fogadott és nyálkás levelek kavarogtak az áramlásban. Ez már nem a felső vízréteg áttetsző világa volt, hanem a mélység sötét áttetszősége, ahol hideg áramlatok bénítják az embert; a felső folyószakasz egyik veszélyes üregében kutattam. Gömbölyű kavicsokon guggolva keresgéltem a csalókán villanó tárgyat. Csontnyelű kést találtam a homokba ágyazódva, fényesre csiszolt pengéje villant a zöldes réteggel borított kövek között. Gondatlan halász veszíthette el valahol feljebb, sebes áramlás sodorta a hasadék fenekére. Túl hosszú időt töltöttem a mélyben, zúgó fejjel, levegő után kapkodva bukkantam a felszínre. Sziklák élébe kapaszkodva fújtam ki magamat, fejemet lapos kövekhez koccantva szabadultam meg a fülembe gyűlt víztől. Nehezemre esett a légzés, szaporán vert a szívem, előbb a bordáimon dobolt, majd a torkomban lüktetett a feszültség. A hullámzó felszínen tükröződő fénytől többször megszédültem, időre volt szükségem, hogy visszanyerjem korábbi békémet.
Gömbölyű kövek között botladozva igyekeztem a legközelebbi homokpad felé; akkor pihentem meg, amikor megpillantottam a sekély vízben várakozó kutya remegő árnyékát. Az egyszerű bolti kést szemlélve döbbentem rá, mekkora felelőtlenség volt a katlan mélyére ereszkedni.
Délutánba hajlott az idő, ismétlődő hullámokban érkezett a domb felől a hőség, sűrű hálóként terült a tükörsima vízre; a fák koronái fölött lebegő felhők, kiadós esőt ígértek. Tudtam, hogy bőrig ázom, mégsem indultam haza, vakító fényfoltok között gondoltam végig jövetelem célját, a család sorsát eldöntő meglepetésre várakoztam. Kagylóhéjjal borított keskeny homokpadra húzódtam szárítkozni, csillanó páncéldarabkákra heveredve pihentem ki a merülés izgalmait. Madarak köröztek fölöttem, kíváncsian szemlélték a birodalmukat háborgató betolakodó, gyanús viselkedését; rikácsolva ereszkedtek a lapos hullámokra; a nedves homokban lépkedve, képtelenek voltak elfogadni jelenlétemet.
A nyomasztó hőségben, észrevétlenül csukódott le a szemhéjam, szendergés közben tisztán hallottam a hullámok csobbanását. Fokozatosan távolodtam a folyótól, idegen világok felé közeledtem, ismeretlen város keskeny utcái rémlettek fel, a faragott kövekből rakott vastag falakat, mintha az idők kezdete óta ismertem volna. Erősödő szél hűsítette homlokomat, talán egy hasonló fuvallat emelt a felhők közé, ahonnan háborítatlanul szemlélhettem a földrengésben megsérült hidat, melyen nagybátyám serege vonult át. Bokorcsoport sorakozott a folyóparton, sáros víz csordogált a pillérek közötti keskeny mederben. Öszvérek által vontatott szekerek torlódtak a feljárat előtti téren, egyenruhás nagybátyám méltóságteljes mozdulatokkal osztogatta parancsait, lovasok vágtattak a tolongó tömeg felé, hogy átvegyék az irányítást. Rokonom elégedetten bólintott, aranycsillagok villantak széles vállapján.
Égi sugallat kerített hatalmába, fokozatosan űzte tova zavaros gondolataimat. Lenge fátyol mögött derengett az áhított igazság. Halvány foltok közeledtek lebegve, mintha az élet fontos kérdése, és a hozzá tartozó válasz egyszerre sejlett volna fel általuk. Suttogó hang szólított a nevemen, sorsdöntő megoldást, talány megfejtését ígérte; ősi kapcsolatot, egyfajta szövetséget véltem felfedezni a bíztató szavak mélyén, mely a legmerészebb vágyaimat is túlszárnyalja…
Mennydörgés morajlott a domb mögött, áttetsző gömbként gördült végig a folyó medrében, távoli visszhangként verték vissza a meredek partfalak. Ésszerű válaszra várva úgy éreztem, mindez már megtörtént velem egyszer, ismertem a szomorú folytatást, hevesen tiltakoztam az esemény beteljesedése ellen. Iszonyú fejfájással ébredtem, először a mellettem fekvő kutya lihegése, majd a hullámok csobbanása tudatosult bennem. Csukott szemekkel várakoztam, nem akartam visszatérni a folyópart valóságába, a hőség nyomasztó örvényei közé, hangosan tiltakoztam a megaláztatás ellen. Szerettem volna visszaaludni, hogy meglesve a felsejlő talányt, megértsem a nagy titkot, feloldjam a bátyámat sújtó átkot…
A víz fölött süvítő szél ébresztett fel teljesen. Ágak reccsenését hallgatva sikerült felfognom, mennyire közel kerültem az áhított megoldáshoz; a körülöttem kavargó leveleket látva döbbentem rá, mekkora felismeréstől fosztott meg a vihar, az idő előtt csattanó dörgés; ha csak néhány pillanattal később csap le a villám, jelentős ismeret birtokában hagyom el az esőverte partot, tudásomat felhasználva, megmenthetem ágyban fekvő, beteg nagybátyámat; teljesíthetem önként vállalt kötelességemet.
Nyirkos szőrű kutyám mellettem feküdt, hűségesen őrizte a mélyből felhozott kést; dicsérő szavamat hallva, hízelgő nyüszítéssel kúszott közelebb hozzám, a karomra száradt kagylópikkelyeket szaglászta. Éhségtől maródott a gyomrom, lassú mozdulatokkal álltam fel, szédelegve indultam el, hogy megkeressem a szomszédos homokpadon hagyott cipőmet, és az ágcsonkra akasztott ingemet.
Hirtelen eredt el az eső, hatalmas cseppek koppantak a repedezett iszaprétegen. Szokatlan gyorsasággal váltott árnyalatot a folyó, a parton sorakozó fák alatt, sötét sávok barázdálták hullámzó felszínét. Feltámadt a szél, a meder szélén hajlongó füzek, rendületlen kitartással szegültek szembe a vihar ostromával; a víz színéig hajlottak, himbálózva görnyedtek a partszegély fölé, bólogatva imbolyogtak az ismétlődő csapásokban. Éles csattanások végtelen sorozata rázta meg a völgyet. Egy ferdén hasító villám, a dombtetőn álló magányos tölgyet borította lángba, előbb a levelek, később a vékony ágak kezdtek izzani, majd vörös árnyalatú ködfelhő vette körül a gőzölgő koronát. Recsegve hasadt ketté a vastag törzs, a lángokban álló faóriás korhadt ágai szikraesőt szórva zuhantak a földre. A váratlan pusztulás tanújaként, nem mertem magasabb fa alá húzódni, a homokpadon állva vártam meg a vihar végét.
Frissen vájt mélyedésekben zúdult a mederbe a sáros lé, fakította a folyó sötéten kavargó vizét. Nedves páfrányok között kapaszkodtam a csúszós parton, fűzfák vékony ágai hajladoztak mögöttem, hatalmas cseppek hullottak az egymáshoz tapadt levelekről. Nedves kezemet törölgetve értettem meg, hogy bennem van a hiba, oktalan gyermekként keveset tudok az élet dolgairól, semmi közöm a törvény által hitelesített rendhez, nem ismerem valódi mértékét, teljességének megértéséhez hiányzik a nélkülözhetetlen bölcsesség.
