február
szürke égre görcsös ágak
felhős délben ráhajolnak
rügy se pattan nap sem éget
árnya suhan még a télnek
remények szellője játszik
amíg ringva tovalépked
tavasztündér szoknyájáig
csak a sóhajai érnek
könnyet hullat már a hajnal
avar között gombát nevel
nincs ereje már a fagynak
rég elolvadt már a lepel
nyoma sincsen tiszta hónak
kacérkodnak a virágok
beborítják már maholnap
ébresztve a vidámságot
napot várja türelmetlen
addig virraszt a természet
fürdik sűrű esőcseppben
arcát mossa újjáéled
csalogató
vásznat feszít az égre a reggel
még didereg keretében a fény
álmos madarak kelnek sereggel
dédelget a hiány égő ölén
a kósza rajban száll a kék madár
a sóvárgó szemével kövesse
peremén ágat nyújt a láthatár
visszatér a fészke várja este
így várok a pőre évek telnek
tört nádat tél sodor a tó jegén
ma friss a szél fellebben a felleg
a tavasz tükrén csillog a remény
vemhes a múlt a jövőnkre csend ül
ébred a május harangja csendül
ringatózás a kőbölcsőben
keresem és keresetlen szavakkal
visszafelé mormolt imákkal
a nagy fordítógépben a film
visszafelé fut velem és megáll
mielőtt elszakadna
nem akarom látni a bolond jövőt
amelyben a holnap hősei
a bábszínpadon menetelnek
és szüntelenül összecsuklik
én meg szedhetem mint a csikket
az orvosságot és félrenyelem végre
ahogy közeledik a lusta este
még élénken aztán két ásítás közt
belátom már csak két sort
és visszafelé fut a fásli az ágy után
a bíró a kakas meg a tyúk
mindig csak a pénzt számolni
hol a furkósbotom
a kapu előtt tyúk kapirgál
a pénzt számolni monoton
magot lel a szemétdombon
a kakas a trágyadombon
odakint a tyúk csak kárál
pénzt pondrót férget számlál
hol a furkósbotom hol lehet
kárálni is monoton
amikor szél föltámad
felborzolja kopott tollát
behúz egy-egy vonalat
melyik tojást mit válasszon
gyorsan hol a furkósbotom
mígnem rászakad a kas
de a tyúk csak kárál kárál
aranytojást ki tojik
ellopták furkósbotom
pénzt számolni monoton
részeg álmát kialudta
kukorékol szemétdombon
de a tyúk csak kárál
meglenne a furkósbotom
hej meglenne még
kapuk előtt pénzt kapirgál
garas kevés ezüstkrajcár
szárnya csapkod lejti táncát
furkósbotom ha megvóna
hiszen ott jön már a bíró
mire eljön a tavasz
meglesz már a furkósbotom
tyúkot kakast megkopaszt
igazat tesz ezért bíró
így esett a szemétdombon
rontom-bontom elvonulnak
furkósbotom visszaszerzem
enyém enyém csak a kertem
törvényt benne én szabok
jönne a tyúk de csak kárál
pázsit kelhet virág nyílhat
furkósbottal elhajtom
Retró
az élen menetelnek a táblás hősök
szemük előtt a virsli dagad
nem történt semmi csak a zene harsog
túl tesznek lesznek rajta
míg a szónok torka szárad
a tömeg hűvös sörre gondol
perel a szürke munkanappal
vonul mint szokta amíg az óra kattog
és reggel este blokkol magának
fokhagyma híg szellője fújja
zászló a feles múló kocsmagőze
a tenyér izzad ma versenyt mímel
lófrál a köznapi kapuk foglya
a selejt szédül emeli a norma
pedig csak az izzó nap láza rázza
a serény munka lázas látszatát
vonulnak az élen csillagos százalékok
a gyerek is szokja a mustárt tormát
apja nyakán hordja mint a jármot
vonul és tapsra élteti pártot
az első sarkon balra fordulhat vége
a táblákról foszlik a három bálvány
ekloga
amíg a napfény visszahozza
amit elvett az idő
az illatára rábogozza
várom mikor jön elő
erdőn bujkál s a szellős réten
ahol fészket raknak mind
madárhad csivitel s én tétlen
várom a tavaszt megint
letépni kár a vadvirágot
elsietett szerelem
pipacsok szirma már nem lángol
mire csokorba szedem
elvetélt évek súlya húzza
erőtlen már a vállam
álmomban hegyen-völgyön újra
ösvényen rátaláltam
a májusi víg fűszál
sem hajlik meg lépteim alatt
tábortűz füstje elszáll
utánam csak kormos kő maradt
