Radnai István: Szédület és más versek

2023. október 29., 12:07
Zsigmond Márton: Őszi reggel

szédület

szemel az eső nyargal a nyár
fűszálon csillan gyöngyöz a reggel
hajlik az őszbe
kéklik a szőlő piros a levele
szüretre vár
libben a szoknya rezdül a tánc

pendül a húr lobban a víg dal
tüzes a tavalyi bor
repül a párta esküvő várja
hullik a könnye
a szeme csillog legény forgatja
rebben a lány
közel a nász hűvös a hajnal
gyűrött a szoknya zúzmara fázik

 

etűd

még szinte tél van karácsony
alig múlt el szalad az idő
sima ágat-gallyat átfon
kócos sárga virág jön elő

hamar mert száradni később
még ráér ráun a tompa rög
az ég gurulna a lépcsőn
odakinn még vad vihar hörög

kinyílik már simul a som
lelke éltet bogarat méhet
nem rágódik a válaszon
a naptárja soha nem téved

termése fanyar mint a tél
pirosló hosszú őszt remél


dacol

a fénynek nekiront az este
a virágágyra árnyékot tapos
madarak csőréből kiesve
az ékes hang volt kincsekről dalol

az éj fölé kínzó gerinc görnyed
nehéz dunna szűri a fagyot
mint a pihetoll a párna könnyed
bájjal mérve álmodni hagyott

esőre ébred már a hajnal
ritmust dobol az ablakon a csepp
üvegre kellemetlen zajjal
hanyatt fekvő felhőből kiesett

aprókat üt tompa ingaóra
melyről elveszett két mutatója

 

éj titka hulló teliholdnál

halvány fény szitál a múló holdat
szívembe furcsa álmokat idézve
asszonyom szeme e páros csillag
helyreáll az éj tökéletlensége

asszonyom szeme e páros csillag
mint tömjén fáklyaláng szívemig égve
a víg jázminbokron éled az illat
vágyat illet megosztott szeme fénye

a víg jázminbokron éled az illat
ó pillanat rászáll ezernyi lepke
szárnyának hímpora vérig izgat
asszonyom szűzi erényét meglepve

szárnyának hímpora vérig izgat
el is veszti mind hevesen vergődve
már leoltva az erőtlen holdat
szégyellve erénye múltát előtte
asszonyom szeme e páros csillag